FRISSS!!!
Home / World / Kazah road movie a Kerekes Bandtől

Kazah road movie a Kerekes Bandtől

Idén nyáron nyolcezer fős tomboló közönség előtt koncertezett a Kerekes Band Közép-Ázsia legnagyobb világzenei fesztiválján, a The Spirit of Tengrin. A zenekar kazahsztáni útját egy road movie is megörökítette, amit a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számából készült feldolgozásukra forgattak.

A kötelező kazah turistacélpontok, fotó a rendőrökkel, tánc a mozgólépcsőn, jammelések, koccintások, rádióinterjúk és egy koncert, ami után rajongók hada rohamozta meg a csapatot. A Kerekes Bandet Kazahsztánban a The Spirit of Tengri főfellépőjeként valódi sztárokat idéző fogadtatásban részesítették.  „Azt hiszem, nagyon sok zenész álma egy egzotikus országban, főfellépőként, főműsoridőben, több ezer fős tomboló közönségnek zúzni maximális erőbedobással. Nekünk ez az álmunk Almaty-ban vált valóra. Ráadásul a koncertünket a világzenében egyeduralkodó Songlines Magazin kritikusa is látta, sőt meg is írta. De a sikertől is libabőrösebb érzés, mikor több mint 4000 kilométerre a hazánktól testvérként fogadnak” – meséli Fehér Zsombor, a zenekar frontembere. A road movie-ből is látszik, hogy a csapat útja tele volt meglepő élményekkel, de van, ami kimaradt a klipből. Például amikor Zsombornak csupán egy kazah népdal eljátszásával sikerült meggyőznie a vámhatóságot, hogy az effektládára azért van szükségük, mert a fesztiválon játszanak, vagy az a beszélgetés, amit az együttes dobosa, Viktor valószínűleg sosem fog elfelejteni.  „A koncertünk után egy idősebb kazah férfi odajött hozzám, és elmesélte, hogy a 80-as években Magyarországon szolgált, elnézést kért a szovjet megszállásért, majd elénekelte a Tavaszi szél kezdetű népdalt, amit Freddie Mercury-tól tanult. Ugyanis, ott volt a híres budapesti Queen koncerten…”

A kazah road movie-t a Daft Punk Harder, Better, Faster, Stronger című számának feldolgozására forgatta Fehér Marcell, aki a klip rendezője, vágója és operatőre is volt egy személyben. Az elektromos dudaszintetizátorral és vocoderrel feljátszott dal a Kerekes Band új albumán, a ReWindon hallható. A 12 feldolgozást tartalmazó albumot a nyár elején kizárólag limitált példányszámú bakelit lemezen jelentették meg. Az egyedülálló lila-narancs színben préselt lemez 140 grammos, vinylre masterelt és hagyományos analóg technikával készült, a legendás hangzású Hendrix albumokat is előállító, Hamilton hanglemez nyomóval préselték. „Naponta 40.000 új dal jelenik meg Spotify-on, a playlistek világában lassan már az előadókat vagy a dalcímeket sem ismerjük. Ezzel szemben van egy egyre bővülő vinylgyűjtő közösség, ami a zenére még mindig időt szán. Hangrendszert épít, tüzetesen átolvassa a borítót, és a lehető legjobb minőségben szeretné a zenét átélni az otthonában. Úgy éreztük, jár ennyi exkluzivitás nekik, hogy először ők jussanak hozzá a lemezhez” – teszik hozzá a zenekar tagjait. A ReWindot a tervek szerint még ősszel online platformokon is elérhetővé teszik, a Kerekes Band pedig Budapesten legközelebb október 25-én lép fel az A38-on.  

Kerekes Band: Harder, Better, Faster, Stronger (Daft Punk): 

 

Kerekes Band – Fel a kalappal! újrajátszó koncert

2019. október 25. A38

https://www.facebook.com/events/400448383862519/

Ajánlott cikk

Báthory Erzsébet opera-musical, perjáték és kiállítás

Gyilkos vagy áldozat? programcsomag a Margitszigeti Színházban  A magyar történelem egyik legrejtélyesebb női alakjáé, Báthory …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás