FRISSS!!!
Home / Galéria / Kapolcska Nap a Fonóban

Kapolcska Nap a Fonóban

  • november 20., szombat – Fonó Budai Zeneház

Idén első alkalommal rendezik meg az őszi Kapolcska Napot az ötéves, jubileumi Kapolcska Program részeként, amelyet november 20-án, szombaton, 10 órától tartanak a Fonó Budai Zeneházban. A nagy sikerrel zárult, mintegy 150 fiatal részvételével és 50 művész-pedagógus segítségével zajló nyolcnapos nyári program részleteit mutatják be a kurzuson és a fesztiválon résztvevő fiatalok és tanáraik a „kapolcskázni” szerető családoknak. 

A rendhagyó eseményen a közönség a népzenei szekcióval hangolódhat az eseményre és éneklő workshopon vehet részt a Szirtes Edina Mókus vezette vonós zenei szekcióval. Fellép Unger Balázs (Cimbaliband), Farkas Gábor dudás és lesz közös muzsikálás a Talamba Ütőegyüttessel, valamint örömzenélés Hoppál Mihállyal és a jazz improvizációs műhellyel. A Bethesda Gyermekkórház szekciója külön programmal mutatkozik be.

 Az egész napos ingyenes rendezvényt fotófal, kézműves foglalkozások, kiállítások, kvízjátékok, tombola és vetítések színesítik.

Az eseményen Márta István, fesztiváligazgató ismerteti a 2022. június 24. –augusztus 3. között meghirdetett VI. Kapolcska Program tervezett programjait, újdonságait.


A Kapolcska Nap programjait követően 18 órától kamasz táncházra kerül sor a Fonó rendezésében.

További információ:

http://kapolcska.hu

https://www.facebook.com/kapolcska

Ajánlott cikk

Ismét Vidus Gabriella lett a legbefolyásosabb médiaszereplő a Marketing&Media listáján

A teljes rangsor 10 százalékát az RTL szakemberei adják Vidus Gabriella ismét az első helyen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás