FRISSS!!!
Home / Fesztivál / Kaláka az ünnepi készülődés jegyében határon innen és túl

Kaláka az ünnepi készülődés jegyében határon innen és túl

  • Vannak vidékek és Szabad-e bejönni ide Betlehemmel? 

November végétől megkezdi ünnepi turnéját a Kaláka együttes határon innen és túl. Bogdán Zsolttal közös Kányádi estjükkel november végén Kiscsőszön, Szombathelyen, majd Budapesten a Hagyományok Házában lépnek fel. Az adventi készülődés jegyében pedig december folyamán 10 alkalommal játsszák „Szabad-e bejönni ide Betlehembe” karácsonyi koncertjüket az ország számos pontján, emellett Brüsszelbe, Ausztriába és Szlovákiába is elviszik az előadást.

VANNAK VIDÉKEK

BOGDÁN ZSOLT ÉS A KALÁKA EGYÜTTES KÁNYÁDI ESTJE
– szcenírozott zenés irodalmi est –

A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal a filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart Budapesten a Vigadóban és a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költője, Kányádi Sándor verseit hallhatja a közönség. Az esemény megvalósult 2019. május 8-án a Pesti Vigadóban, és május 15.-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban. Azóta elhangzott többfelé itthon és Erdélyben valamint Szlovákiában. Az előadás elkötelezettsége és fogadtatása arra készteti az előadókat és az előadás szervezőit, hogy a produkciót a jubileumi évad után is műsoron tartsák, és elvigyék mindenhová az arra fogékony közösségekhez – közönséghez. A Kaláka számára a nyolcvanas évek óta nincs koncert Kányádi dal nélkül. Sándor bácsi meghatározó atyai jóbarát lett az életükben. Sok verset ajánlott, hogy dal szülessék belőle, sokat utaztak együtt, számtalan emléket, mondást, történetet őriznek vele kapcsolatban. Elveszett követ, Faragott versike, Valaki jár a fák hegyén, Dél keresztje alatt, Két nyárfa, Kuplé a vörös villamosról, Alma, alma… sorolhatnánk tovább a sokak számára kedves verseket-dalokat.

A műsort előadják: Bogdán Zsolt, a Kaláka tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus
Vilmos és Radványi Balázs

Az est szerkesztő – rendezője: Kőváry Katalin

A turné állomásai:

– november 22., 18:00 – Pajta, Kiscsősz

– november 23., 19:00 – Weöres Sándor Színház, Szombathely 

– november 24., 19:00 – Hagyományok Háza, Budapest

Támogatók: Petőfi Kulturális Ügynökség, Emberi Erőforrások Minisztériuma

///

SZABAD-E BEJÖNNI IDE BETLEHEMMEL?
– A KALÁKA KARÁCSONYI KONCERTJE –

Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka dalok. 1987-ben jelent meg ez a lemez. Azóta járnak a Kaláka-betlehemesek adventkor „házról-házra”, templomról-templomra, iskoláról-iskolára, színházról-színházra. Minden évben néhány napot határainkon túli magyarlakta vidéken töltenek, így az eddigi kb. 600 karácsonyi előadás harmada Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, Vajdaságban, a Felvidéken, Burgenlandban, Szlovéniában, a horvátországi Baranyában és Csángóföldön volt, de énekelték karácsonyi koncertjüket Bécsben, Bukarestben, Szarajevóban és Zágrábban is. Ahogy a Karácsony minden generációnak ünnep, így ez az előadás is lehet esti templomi koncert, délelőtti gyerekműsor, vagy hétvégi családi alkalom.

A turné állomásai:

– december 03., 16:00 – Kispesti Nagyboldogasszony templom, Budapest

– december 04., 16:00 – Földrajzi Múzeum, Budapest

– december 07., 17:00 – Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika

– december 09., 19:00 – A református egyház gyülekezeti terme, Oberwart, Ausztria

– december 11., 15:30 – Lehel Film-Színház, Jászberény

– december 14., 19:00 – Liszt Institute – Hungarian Cultural Center Brussels, Brüsszel, Belgium

– december 16., 19:00 – Szent Mihály templom, Dunakeszi

– december 17., 10:30 – MOMkult, Budapest

– december 18., 18:00 – Ádvent Óbudán, Fő tér, Budapest

– december 20., 18:00 – Városi Művelődési Központ, Tornalja, Szlovákia

– december 21., 16:00 – Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, Szepsi, Szlovákia

– december 22., 18:00 – Városi Művelődési Központ, Rimaszombat, Szlovákia

Ajánlott cikk

Oszvald Marika mikulás jelmezben

Oszvald Marikának nem kell a szomszédba mennie, ha egy kis játékosságról van szó. A színésznő …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás