FRISSS!!!
Home / Galéria / Jótékony Színház címet kapott a Játékszín

Jótékony Színház címet kapott a Játékszín

November 19-én a Játékszín adott otthont a Szülők Háza Alapítvány sajtótájékoztatójának. A Tegyél Jót! Angyali Küldetés című kezdeményezés keretében idén karácsonykor 500 állami gondozásban élő gyermek kívánságát teljesítik a Szülők Háza angyalai. Magánemberek mellett neves művészek, cégek és intézmények csatlakoztak a programhoz.
A színház igazgatója, Bank Tamás kiemelte: “Fő profilunk a szórakoztatás, de ez a műfaj is elképzelhetetlen empátia nélkül – bár valójában inkább apaként, nem pedig színházi emberként érintenek meg a gyereksorsok. Bízom benne, hogy egy-egy gesztussal legalább pillanatokra feledtethetjük a gyermekekkel a nehézségeiket.” A Játékszín évek óta fogadja előadásain az alapítvány kedvezményezettjeit – állami gondoskodásban élő és nehéz sorsú gyerekeket, családokat -, és a jövőben még szélesebb körben kívánja ezt a lehetőséget kiteljesíteni.
A Jótékony Színház kitüntető elismerést a Szülők Háza alapítvány elnöke, Regős Judit adta át Bank Tamásnak.

A sajtótájékoztatón részt vett még Nyári Alíz énekesnő, Csonka András színművész, Barabás Kiss Zoltán színművész, Dr. Ponyai Katinka, a Dermart Buda Klinika tulajdonosa, bőrgyógyász főorvos mint az Angyal Járat főtámogatója, valamint Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest ügyvezetője.

Regős Judit bejelentette, hogy idén minden álmukat meghaladva immár 500 Tegyél Jót Angyal (önkéktes) kapja meg a gyerekek leveleit, és még az adventi időszak előtt teljesítik a karácsonyi kívánságokat, az ajándékokat az alapítvány munkatársai személyesen adják át a gyerekeknek.
Az Angyal Programba bárki bekapcsolódhat, ha ajándékokkal vagy egyéb felajánlással segítené a programot.

Információ: www.tegyeljot.hu, illetve az angyalprogram@szulokhaza.hu címre is várják a felajánlásokat.
Fotó: Juhász G. Tamás

Ajánlott cikk

Black Friday az Afganisztánban éhező gyerekekért

Az UNICEF Magyarország idén is különleges Black Friday akciót hirdet, a cél a gyermekek életének …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás