Home / Címlap / Jó ügyekért dolgoznak a háztartási gépek: az elsősegélyt és gyerekek üdülését segítik

Jó ügyekért dolgoznak a háztartási gépek: az elsősegélyt és gyerekek üdülését segítik

A Balatonon állnak majd munkába két jó ügy érdekében is a Gorenje konyhai- és háztartási gépei: idén karácsonykor a biztonságos pihenést, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek nyári vakációját segíti adományokkal a vállalat. A Magyar Vöröskereszt Balaton-parti egységeibe 1 millió forint értékben kerülnek többek között hűtőszekrények, mikrohullámú sütők, vízforralók és kenyérpirítók. A gépeknek nyáron a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei és a gyerekek látják majd nagy hasznát. 

Az idei energiaválság még inkább felhívta a figyelmet az energiatakarékos, modern háztartási gépek fontosságára. A humanitárius szervezetek által fenntartott otthonok, táborok esetében azonban a gépek életkora mellett sok esetben azok hiánya is nehezíti a mindennapokat. A Gorenje ezért már több éve adományoz az ünnepek idején konyhai és háztartási gépeket jótékonysági szervezeteknek, idén karácsonykor a Magyar Vöröskereszt munkáját segíti a vállalat.

Évi 350 önkéntes, 3000 eset 

Az adományok egy része a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálathoz kerül. A szervezet munkatársai nyaranta 13 Balaton-parti település 19 strandján, évente több mint 300 önkéntessel együtt látnak el szolgálatot – a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket kezelik. A közel 2 hónapon keresztül tartó szolgálatatban sok egészségügyi főiskolás és orvostanhallgató is részt vesz. A kezdeményezés 2007-es indulása óta az önkéntesek több mint 50 ezer esetet láttak el, ebből 8 alkalommal közvetlen életmentő beavatkozásra került sor.  

Gépekkel a kényelmesebb nyaralásért

A Gorenje-gépek másik része a Magyar Vöröskereszt balatonlellei üdülőjébe érkezik, ahol a főszezon jelentős részében hátrányos helyzetű gyermekek nyaralnak. A Balaton déli partján lévő szálláshelyen olyan gyermekek táboroznak, akiknek családja önerőből nem tudná finanszírozni a nyaralást. Az itt töltött napok alatt a gyerekek megismerkednek a Magyar Vöröskereszt alapelveivel és tevékenységével, megtanulják az elsősegélynyújtás és a katasztrófavédelem alapjait, miközben a hajókirándulások során, a strandokon vagy a kalandparkokban számos élménnyel gazdagodnak. 

„Konyhai- és háztartási gépekből mindkét helyszínen komoly hiány mutatkozott, az adományokat az elsősegélynyújtó szolgálat, valamint az üdülő és a program vezetőjével közösen választottuk ki. Az elsősegélynyújtó szolgálat táborhelyére többek között hűtők, vízforralók, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és porszívó is került. Bár csak néhány hónap múlva kezdjük használni a gépeket, a nyári hónapokban nagy segítséget jelentenek majd mind a gyerekek, mind az önkéntes elsősegélynyújtók számára, hogy kényelmesebben és könnyebben teljenek a mindennapok. Ezúton is köszönjük a Gorenje Magyarország támogatását” – mondta Waller-Fekete Judit a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.

Kovács Kinga a Gorenje marketingvezetője az adományozás kapcsán elmondta: „Szerettük volna, hogy a termékek olyan helyre kerüljenek, ahol azokra valós igény mutatkozik és ahol a legnagyobb hasznát tudják venni az eszközöknek. Hozzátette, örülnek, hogy az adományok jó célt szolgálnak, és segítik egy ilyen nagy múlttal rendelkező szervezet mindennapi működését.

Fotókredit: Berecz Valter, Képszerkesztőség

Ajánlott cikk

A megelőzés és a korai diagnózis életmentő

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás