FRISSS!!!
Home / Galéria / Játszótér-tervező nyerte idén az Év Tájépítésze díjat

Játszótér-tervező nyerte idén az Év Tájépítésze díjat

Május 18-án ünnepélyes keretek között hirdették ki az Év Tájépítésze és az Év Junior Tájépítésze díjak nyerteseit. A rangos szakmai kitüntetés fődíját 2023-ban Takács Edvárd vehette át. A győztes – aki a verseny történetében először a közönségdíjat is elnyerte – adminisztratív okokból fedőnév alatt tanít játszótér-tervezési kurzusokat a marosvásárhelyi Sapientia egyetem tájépítész szakán. 

Idén tavasszal immár 11. alkalommal rendezte meg a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozata, a Wienerberger Zrt, mint a Semmelrock térkövek gyártója és a Magyar Tájépítészek Szövetsége az általuk közösen alapított, Év Tájépítésze Díj ünnepélyes díjátadó gáláját a MATE Villányi úti campusán.

Az elmúlt 10 év tapasztalatait mérlegelve a szervezők változtattak a verseny kiírásán annak érdekében, hogy az előző évekhez mérten több tájépítészt ösztönözzenek a nevezésre. Így érdekesebb, frissebb, bátrabb pályamunkákat és megközelítést reméltek már nem csak egyetemistáktól, de olyanoktól is, akik legfeljebb három éve diplomáztak. A junior kategóriában idén Lach Bálint vehette át a legjobbnak járó díjat.

Év Tájépítésze 2023 Díj nyertese és egyben közönségdíjasa Takács Edvárd lett. A szakember a marosvásárhelyi Sapientia egyetem tájépítész szakán harmad és negyedéveseknek tart játszótér-tervezési kurzusokat, adminisztratív okokból fedőnév alatt. Mivel ebben a szakágban nincs központilag előírt tanmenet, összesűrít mindent, amit fontosnak gondol ahhoz, hogy átadhassa a fiataloknak ennek a szakmának a művelését. Többek között makettezést, rajzolást, valamint népmesék és kortárs mesék játszható terekké való feldolgozását oktat.

 

Korábbi munkái közé tartoznak a fűzépítmények az Edelényi Kastélyban és a mosonmagyaróvári Futura magtár, valamint számos játszótér, köztük a ceruzás a Gellérthegyen, az állatkerti, a Bóbita és a Budakeszi Vadasparkban található is. Az Edvárd által tervezett helyek nem csak szívet melengetően kedves, színes világot álmodnak a gyerekek köré természetes anyagokból, de mindig van tematikájuk, amik mesékhez, a konkrét helyhez, sokszor nemzeti parkok élővilágához kapcsolódnak. 

„Takács Edvárd a hazai tájépítészetnek egyedi szereplője, de nem különc, hanem különleges. Munkájának egy olyan területet választott, ahol – a klasszikus tájépítészettel szemben – a humán szempont nagyon közvetlenül van jelen. Szerteágazó szakmai tevékenysége arról szól, hogy az egységet, ember és természet, ember és közösség, végső soron ember és ember kapcsolatát helyreállítsa. Saját elmondása szerint azt érzi a legnagyobb sikernek, amikor az egy helyen lakó, de egymást addig nem ismerő emberek a közös munka során először fognak kezet, és megérzik, hogy együtt erősebbek tudnak lenni” – emelte ki laudációjában Zöldi Anna, újságíró, építész.

A zsűriben Tóth Csaba tájépítészmérnök, Gerzanics Annamária tájépítészmérnök, Márton Melinda településmérnök, Tóth Eszter tájépítészmérnök, dr. Balogh Péter István tájépítész, Elek Attila tájépítészmérnök, Juhász Gábor projektvezető, Mészáros Roland kertépítő, Pozsár Péter, építészmérnök, valamint Tutervai Mátyás építészmérnök foglalt helyet.

Ajánlott cikk

Jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása

Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás