FRISSS!!!
Home / Címlap / Izraeli szakértőktől tanulhattak a tehetséges visegrádi startupok

Izraeli szakértőktől tanulhattak a tehetséges visegrádi startupok

Izrael a világ egyik legsikeresebb innovációs ökoszisztémája, a helyi szakértőktől és üzletemberektől pedig értékes tanácsokat és ismereteket szerezhetnek a V4-es országok startupjai is. Az erre irányuló igényre adott válaszként a visegrádi országokban működő izraeli nagykövetségek idén februárban már második alkalommal rendezték meg a “Startup Nation V4 Virtual Startups Bootcamp” előadássorozatot, amelyen Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország startupjai vehettek részt.

A tavaly nyáron zárult első virtuális startup program sikerét követően február elején hosszabb, kilenc előadásból álló tananyaggal tértek vissza a szervezők. Áprilisig bezárólag olyan témákat jártak körül, mint a koncepció és az üzleti terv kialakítása, marketing stratégia, branding, történetmesélés, forrásbevonás, az egyetemi gyökerű startupok jó példái, nagyvállalatokkal való együttműködés, valamint a prezentáció és pitching módszertana. Utóbbira a Demo Dayen szükségük is volt a startupoknak, akik ekkor befektetők és szakmai zsűri előtt mutathatták be fejlesztéseiket. A magyar résztvevők közül ketten, a Phonic Chat és az Agora Solutions csapata jutott el a Demo Dayig, ahol az első helyet a lengyel Alternatio nyerte el.

“A startupok sikerei példaként szolgálnak mindannyiunk számára Izraelben. Motivációt adnak, és munkalehetőséget teremtenek fiatal vállalkozóknak. Az izraeli startupok szívesen megosztják egymással a tudásukat és tapasztalataikat az izraeli startup ökoszisztémán belül és azon túl is. Ez adta az ötletet a V4 országokban működő izraeli nagykövetségeknek, hogy elindítsuk a Startup Nation V4 Virtual Startups Bootcamp oktatássorozatot. A két évad során több tucat tehetséges magyar startup jelentkezett a programban való részvételre. Köszönjük nekik, hogy részt vettek az előadásokon, és reméljük, hogy olyan tudásanyagot adhattunk számukra, amely segíti majd őket abban, hogy világraszóló sikereket érjenek el az üzleti életben” – mondta el Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete.

Magyarországon az Izraeli Nagykövetséghez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Startup Campus és a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület (HVCA) is csatlakozott partnerként, akik mentorálással segítették a magyar csapatokat.

Ajánlott cikk

Judy és lánya – közös fotókkal

Judy hálás a sorsnak, hogy lánya nem mindenben ütött rá. Az egyik ilyen az alkatuk, …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás