FRISSS!!!
Home / World / Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV-csoport minden járatán

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV-csoport minden járatán

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is. A jogosultságot igazolni kell.

Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz  a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják a mai naptól.

Az  egészségügyi dolgozók a személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a  személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek az ellenőrzés esetén felmutatni.

A  koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni.

Az  utazási kedvezmény a  2. kocsiosztályra érvényes. Az  utazási kedvezmény a  helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre valamint a  pótjegyre is vonatkozik.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Ajánlott cikk

Gyermeknapi programok a MÁV-Volán-csoportnál

Vasárnap újra itt a gyermeknap, ennek örömére számos programmal, meglepetéssel és online foglalkoztatóval készült a …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás