FRISSS!!!
Home / Galéria / Így lesz egyszerűen nagyszerű hálószoba a nappaliból

Így lesz egyszerűen nagyszerű hálószoba a nappaliból

  • Ha a szükség úgy hozza, akkor sem kell lemondani a kényelemről. 

Akár a lakás elrendezése, akár egy új helyzet, a bővülő létszám hozza úgy, hogy a nappalinkból hálószobát kell kialakítani, ez közel sem a vég, hanem egy nagyszerű kihívás, illetve lehetőség, hogy bevessük kreativitásunkat. Mivel több megoldás is kínálkozik arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a dologból, ne riadjunk vissza, álljunk is neki az ötletelésnek!

Dupla kényelem

Kis alapterületű lakásokban sem kell lemondani a franciaágy nyújtotta kényelemről, hiszen kellő belmagasság mellett éppen erre lett kitalálva a galéria. Ma már több kivitelezési megoldása is létezik, így aki ódzkodna, az is könnyen beleszerethet ebbe az építménybe. A lakás négyzetmétereinek bővítésével nő az élettér, ráadásul a galéria alatt akár egy kinyitható kanapét is elhelyezhetünk, amivel négy ember számára is biztosított a hálórész, és mindez napközben remekül funkcionál a nappalink középpontjaként.

Fotó: RS Bútor

Dobogós megoldás

Az ötletes lakberendezési kivitelezés nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy vagyonokat kell elköltenünk az átalakításra. Népszerű és leleményes megoldás, ha dobogót emelünk, aminek felső részét szabadon használhatjuk például az ülőgarnitúrának és a dohányzóasztalnak, míg az oldalából éjszakára kihúzhatjuk az ágyat, amit nappal ismét visszatolunk. Ez a néhány lépcső beépítését igénylő részleges szintemelés nem csak látványossá teszi a szoba kialakítását, hanem maximálisan kihasználhatóvá is a rendelkezésünkre álló teret.

Törjük meg a teret!

Az sem ritka, hogy egy az ágy és a nappali berendezése is elférnek a helyiségben, de nem akarjuk, hogy összefolyjon a két élettér, ezért elválasztó megoldásra van szükségünk. Ma már számtalan lehetőségünk adódik a probléma felszámolására, hiszen térelválasztó elemek, polcok, könyvespolcok különféle változatai elérhetőek: díszes paravánok, sínre függesztett függöny, térnövelő tükröződő felület, feszített madzag, de egy mintás – fémből, fából, bambuszból, üvegből készült – panel, de akár néhány méretes növény együttesen cserépben, illetve fentről függesztve is megoldást jelenthet.

Ajánlott cikk

Vajon mivel kapcsolatban tévedett a nagymamánk? 

Számos jó tanácsot kaptunk életünk során, amelyekről magunk sem tudjuk, honnan erednek, és mi tagadás, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás