Home / Galéria / Így került az Aranyvonat az Alkotmány utcába – videóval

Így került az Aranyvonat az Alkotmány utcába – videóval

Egy teljes évig várt a dunakeszi járműjavítóban arra, hogy újra látogatókat fogadhasson az Aranyvonat. A Szent István Nap ünnepi hétvégéjének egyik legizgalmasabb programját nyújtó látványosság nem mindennapi körülmények között érkezett kiállítási helyszínére.

A Szent Korona és a jogar, valamint idén először a Szent Jobb élethű másolatával várta az érdeklődőket nemzeti kincsünk, az Aranyvonat. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült. 2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, amelyet az idei ünnepségsorozaton is megtekinthetnek a látogatók.

Az Aranyvonat speciális körülmények között érkezett a dunakeszi járműjavítóból az Alkotmány utcába. Videón a rendhagyó szállítás részletei.

Ajánlott cikk

A megelőzés és a korai diagnózis életmentő

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás