FRISSS!!!
Home / Galéria / Így ismerte meg a férjét Eleni Korani

Így ismerte meg a férjét Eleni Korani

  • A görög származású műkincs-szakértő egy repülőútnak köszönheti, hogy egymásra találtak műkereskedő férjével. Találkozásuk sorsszerű volt, hiszen 25 éve élnek boldog házasságban.

A város egyik legnívósabb galériáját vezeti, a munkája pedig a szenvedélye Eleni Koraninak, aki férjével közösen alapította az Ernst Galériát. Az üzletasszony 14 éves kora óta dolgozik és bár karrierje inkább a turizmus-vendéglátás csapásvonalán indult a férjével való találkozás mindent megváltoztatott. „Édesapám utazási irodájában dolgoztam a testvéremmel együtt, már 14 éves koromtól. Nekem természetes volt, hogy minden karácsonykor ott álltunk a reptéren és fogadtuk a csoportokat. Szerettem ezt csinálni” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a műkereskedő, akinek Ernst René Wastl-el való találkozása megváltoztatta az életét. „17-18 évesen kiköltöztem Görögországba, szerettem volna megtapasztalni milyen az élet az óhazában. Közel két évet töltöttem kint, majd hazatértem és folytattam a munkát a családi vállalkozásban. Ekkor kaptam egy váratlan telefont, hogy a nagypapám – akiről tudtuk, hogy beteg – nincs jól, köszönjek el tőle, mert nem lehet tudni, ezt meddig tehetem meg. Azonnal repülőgépre pattantam és este 11-kor Thessaloniki felé vettem az irányt. Ennek a repülőútnak köszönhetem a férjemet” – árulta el az üzletasszony. „Ernst állítólag azonnal kiszúrt, én viszont nem voltam olyan állapotban, hogy bárkit vagy bármit is észrevegyek. Ő épp kiment a mosdóba, a stewardess pedig elkezdte kiosztani a vacsorát.

Láttam, hogy Ernst helyére nem tett és azonnal szóltam neki, hogy oda is tegyen, ülnek ott. Ernst épp erre ért vissza, ami remek alkalom volt neki, hogy szóba elegyedhessen velem” – mesélte Eleni Korani, akit férje „fertőzött meg” a műkincskereskedelem iránti rajongással. „Tőle tanultam a műkincs-szakértelmet. Az, hogy megfog egy tárgyat és megmondja, hogy a 19.század mely részében készült, felfoghatatlan volt. Csodás dolgokat tanultam tőle, a mai napig remekül kiegészítjük egymást a munkában és a hétköznapokban is” – vallotta be a Hétköznapi példaképek, nem hétköznap történetei című műsorban Kende-Hofherr Krisztinának Eleni Korani.

Ajánlott cikk

WINTERREISE – zenés monológ

Franz Schubert dalciklusa és Wilhelm Müller versei alapján német nyelven magyar felirattal BEMUTATÓ: 2021. október …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás