Idén is bárki jelölheti az IVSZ díjára az év digitalizációs projektjeit, digitális innovációit és szakembereit

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért szakmai zsűrije idén is odaítéli a Gyurós Tibor-díjakat, amelyekkel az év digitalizációs projektjét és digitális innovációját, valamint év IT-menedzsere és az év digitális oktatás nagykövete munkáját ismerik el. Az elismerésre ezen az oldalon keresztül 2022-ben is bárki jelölhet projektet, innovációt és szakembert. 

  1. szeptember 20-án az IVSZ már a huszonnegyedik alkalommal adja át a társaság egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett díjakat, amelyekkel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el a szövetség.

Annak érdekében, hogy a nagy cégek óriásprojektjei mellett a fontos innovációt felmutató kisebb projektek is reflektorfénybe kerülhessenek, a szövetség honlapján keresztül bárki javasolhat olyan vállalkozást, projektet vagy szakembert, aki véleménye szerint méltó az elismerésre. A beérkező jelöléseket az IVSZ által felkért szakmai zsűri értékeli ki, és összesen négy kategóriában díjazza a hazai digitalizáció iránt elköteleződött  vállalkozásokat és szakembereket.

Az év menedzsere díj a Gyurós-díjak legrégebbi kategóriája, az IVSZ több mint 20 éve tünteti ki vele azokat az iparágon belül tevékenykedő, vezető beosztású menedzsereket, akiknek éves munkája a hazai digitalizáció kibontakozását a legjobban támogatta. Az elmúlt években olyan emberek kezébe került a díj, mint Csorba Gyula (Dorsum Zrt.), Birmacher Barnabás (Bitrise) vagy Csillag Péter (Starschema).  

Az év innovációja díj elsősorban induló vállalkozások elismerésére szolgál, célja pedig az, hogy növelje a vállalatok piacra jutási esélyeit, és az IVSZ platformot biztosíthasson a díjazottnak ahhoz, hogy ötleteit, innovációit megismerhessék a releváns piaci szereplők. E díjat a szövetség mindig olyan vállalkozásnak ítéli oda, amely a jövőben nagy eséllyel az iparág meghatározó piaci szereplőjévé válik. Minden évben ennek a díjnak a nyertese az IVSZ jelöltje a Digital Europe Future Unicorn Award-on, amelyet 2021-ben a korábbi kategóriagyőztes, az Oncompass Medicine el is nyert.

Az év digitalizációs projektje nevű díjjal az IVSZ azokat a már sikeresen lezajlott projekteket ismeri el, amelyek a digitális ökoszisztémában kiemelkedő jelentőségűek, emellett pedig megfelelnek a szakmaiság és a minőség követelményeinek. Kizárólag már sikeresen lezárult projekt, vagy több projekt részesülhet az elismerésben a zsűri döntésének megfelelően. Olyan projekteket találhatunk az elmúlt évek díjazottjai között, mint a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat együttműködésében megvalósuló ÉletMentő alkalmazás, a Lidl Magyarország Bt. rövid lejáratú termékeket automatikusan diszponáló MI rendszere, vagy a Waberer’s International mesterséges intelligencia projektje. 

A 2015 óta meghirdetett A digitális oktatás nagykövete kategóriával az IVSZ olyan oktatási területen tevékenykedő szakemberek munkáját ismeri el, akik munkájukkal a digitális oktatás ügyét segítik, felismerték a digitális készségek jelentőségét és a digitálisan képzett munkaerő javítása révén fontos szerepet vállalnak a hazai digitális gazdaság épülésében is. Koren Balázs, a Yettel  HiperSuli programjának szakmai vezetője, Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Dr. Cser-Palkovics András polgármester voltak a legutóbbi években a díj tulajdonosai.

A jelölési és elbírálási folyamat főbb lépései  

  • Jelölési időszak: 2022. június 15-től július 24. 23:59-ig
  • A jelöltek pályázati anyagainak leadásának határideje: 2022. július 25-től augusztus 14-ig
  • A szakmai zsűri kiértékelése: 2022. augusztus végén
  • Ünnepélyes díjátadó: szeptember 20-án, az IVSZ MENTA Konferenciáján, a siófoki  Hotel Azúrban

A Gyurós Tibor-díj 2021-es nyertesei:

  • Az év menedzsere – Nyisztor József, a Training360 ügyvezető igazgatója
  • A digitális oktatás nagykövete – Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium mesterpedagógusa
  • Az év innovációja – YourAnastomosis, érsebészeti eljárások elsajátítását élethű szimulációval segítő megoldás
  • Az év digitalizációs projektje – CHEQ vállalati belső kommunikációs platform ipari, logisztikai és kereskedelmi cégek számára 

Kérjük, segítse a szakmai zsűri munkáját azzal, hogy segít hírét vinni a Gyurós Tibor-díj jelölési időszakának!

- bdpst24.hu

Check Also

Jön a jubileumi Logisztikai Évkönyv

szerzők és szponzorok jelentkezését is várják A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában megjelenő Logisztikai Évkönyv, …