FRISSS!!!
Home / Galéria / Hobo 76 éves! – Újra kellett nyomni legutóbbi albumát, a Rejtő dekameront

Hobo 76 éves! – Újra kellett nyomni legutóbbi albumát, a Rejtő dekameront

Földes László Hobo február 13-án tölti be 76. életévét. Bár színházi fellépései, koncertjei a pandémia miatt sorra elmaradtak, születésnapján kívül is van mit ünnepelnie a napokban.Ugyanis alig néhány hét leforgása alatt elkapkodták a tavaly év végén megjelent, 14 dalt tartalmazó saját kiadású albumát, a Rejtő dekameront. 

A rendkívül kedvező fogadtatásra, valamint az azóta érkező előrendelések magas számára való tekintettel újranyomták az exkluzív kiadványt, amelyből immáron újfent vásárolhatnak az érdeklődők. Így még több rajongóhoz eljuthat a legendás Rejtő-hősöket (Piszkos Fred, Troppauer Hümér, Fülig Jimmy és a többiek) dalokban és a néhai Korcsmáros Pál stílusában megrajzolt képregénykockák segítségével megidéző album.


Emellett Hobo elkészült legújabb, 
Térdig a szarban, fülig a szeretetben című könyvével is, melynek mottója a szerző szerint akár ez is lehetne: “A vén ripacs visszanéz”.  A több mint hatszáz oldalas mű mellé két – régi számok új verzióját és új dalokat egyaránt tartalmazó – CD  is jár mellékletként. A kiadvány a tervek szerint júniusban a Könyvhétre jelenik meg. 

Ajánlott cikk

Három év alatt ötezer fát ültetett a Henkel

A Henkel 2020-ban elkezdett faültetési kezdeményezése nyomán már elérte az ötezret az erdőkben, parkokban, köztereken …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás