FRISSS!!!
Home / Címlap / Hazánkban járt az Európai Virágos Városok és Falvak verseny zsűrije

Hazánkban járt az Európai Virágos Városok és Falvak verseny zsűrije

Magyarországon kezdte meg a zsűrizést az Entente Florale Europe nemzetközi zsűrije június 18-án. Hazánkat Székesfehérvár, Orfű és Veresegyház képviseli az idén 2019 óta először megrendezett európai környezetszépítő megmérettetésben. A rangos verseny eredményhirdetésére szintén hazánkban kerül majd sor.

Az ír Dr. Christy Boylan tájépítész vezetésével a hétvégét a magyar települések szemlézésével töltő, hattagú nemzetközi zsűri Orfűn a természeti környezet megőrzését és fenntartható, minőségi turizmust eredményeit méltatta, illetve a falu léptékét jóval meghaladó ökocentrum kialakítását és működtetését emelte ki. A szakmai testület Veresegyházon a kortárs építészet a helyi városképbe épülésére, a fenntartható energiagazdálkodásra, a saját tulajdonú termálvízre alapozott energiaellátás jelentőségére hívta fel a figyelmet, emellett a közterületek növénytelepítését, valamint a zöldfelületek fenntartását nagyon magas színvonalúnak ítélték. Székesfehérváron a Sóstó Természetvédelmi területet került a figyelem középpontjába, amely egy a kortárs kertépítészeti eszközökkel kialakított magas színvonalú bemutatóhely. A történelmi belváros egyedülálló építészeti öröksége és felújított szabadterei szintén elnyerték a szakemberek tetszését, akik méltatták az idei jubileumra felújított Aranybulla emlékmű fontosságát is.

Az utoljára 2019-ben megrendezett Európai Virágos Városok és Falvak versenyében legutóbb Nagykőrös és Csemő képviselte hazánkat, mindkettő ezüst minősítéssel zárva a versengést. Az idei verseny eredményeit a szeptemberi balatonfüredi díjátadó gálán hozzák nyilvánosságra. Az eseményre 8 ország 250 képviselőjét várja a szervező AEFP (Európai Tájépítészeti és Virágosítási Társaság – az Entente Florale Europe verseny lebonyolítója).

A nevezési szakaszt – rekordszámú pályázattal – június közepén záró Virágos Magyarország verseny fődíjasa 2023-ban képviselheti majd hazánkat a nemzetközi versenyben.

További információ:  

www.viragosmagyarorszag.hu

facebook.com/viragosmagyarorszag

https://www.youtube.com/viragosmagyarorszag

Ajánlott cikk

Haydn zenei tréfája is felhangzik a Tihanyi Apátságban 

Az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására érkezik Tihanyba augusztus közepén a világhírű  Marmen Quartet. Az első …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás