Home / Élet+Stílus / Életmód / Hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát szépítette meg a PENNY

Hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát szépítette meg a PENNY

  • Az áruházlánc a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal karöltve segített

Idén 31. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a „Mindenki Karácsonya” programot. A szervezet és a PENNY Magyarország immáron 10 éve dolgoznak együtt, ezért az ünnepi program támogatása sem volt kérdés a kiskereskedelmi áruházlánc számára. Segítségükkel hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik karácsonyát varázsolták szebbé és tették emlékezetessé.

 December 12-én a Cinema City Westend adott otthont az ünnepségnek, amelynek keretén belül a Budapesti Operettszínház színművészei és a Pesti Broadway Stúdió növendékei adtak előadást. A 300 résztvevő gyermek budapesti általános iskolákból és más intézményekből érkezett az eseményre. Néhány nappal később, december 18-án pedig a Magyar Állami Operaházba invitáltak rászoruló gyermekeket és családjaikat a Diótörő díszelőadására. Az összesen közel 1200 résztvevő főként budapesti és agglomerációs, valamint vidéki általános iskolákból és intézményekből érkezett. A szervezet határon túli központjának köszönhetően ezúttal Erdélyből és Felvidékről is csatlakozhattak családok az eseményre. A programok végén a vendégek nemcsak felejthetetlen élményekkel, hanem ünnepi ajándékcsomagokkal is gazdagodtak a támogatók jóvoltából.

„Mi, a PENNY-nél mindig örömmel állunk olyan kezdeményezések mögé, amivel jót tehetünk és segíthetünk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Kiemelt szívügyünk a gyermekek segítése, ezért rendkívül boldogok vagyunk, hogy a most megvalósuló ünnepi program támogatásával számos hátrányos helyzetű gyermek és családjaik karácsonyának szebbé varázsolásához járulhattunk hozzá” – mondta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, jövőjük megalapozása, gyermekintézmények segítése. A szervezet 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.

„Legutóbbi rendezvényünkön, a Mindenki karácsonyán 300 gyereknek szereztek örömet a PENNY édes és sós finomságai, szaloncukrai. A nassolnivalókból a gyerekek hátizsákjába is bőven jutott” – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.

Természetesen nem csak az ünnepi időszakban fontos a vállalat számára, hogy a rászoruló gyermeken és családokon segítsen. Ebben az évben budapesti és vidéki bölcsődéket, óvodákat és iskolákat támogattak termékadományokkal, együttműködtek a “Jót, s jól…” Közérdekű Iskolai Alapítvánnyal és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvánnyal. Emellett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat városligeti Gyermeknapját is támogatta az áruházlánc, ezzel összesen több mint 800 gyermeken segítettek a 2022-es év során.

Ajánlott cikk

A megelőzés és a korai diagnózis életmentő

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás