FRISSS!!!
Home / Galéria / Harmadik alkalommal szervezik meg közösen a legkurrensebb hazai előadók a La Boum fesztivált

Harmadik alkalommal szervezik meg közösen a legkurrensebb hazai előadók a La Boum fesztivált

A kastélyházibuli egy igazi közösségi élmény: 2020-ban öt elismert indie zenekar összefogásából született meg a La Boum, ami a hatalmas sikerre való tekintettel újból két napra, július 22-én és 23-án a pusztazámori Öreg Tölgyfa Fogadóba költözik.

A fesztivál báját az adja, hogy valóban – ahogy a neve is mutatja -, egy igazi, hamisítatlan házibuliról van szó, ahol a közönség kedvenc előadóival együtt dorbézolhat hajnalig. Persze a családias légkör, a mesebeli környezet és a kastélyban, különböző porcelánok és aranykeretes festmények között történő eszeveszett bulizás abszurditása mellett a zenei felhozatal sem elhanyagolható. Idén ráadásul a korábbiakhoz képest még szélesebb palettával készülnek a szervezők, így lesznek visszatérők (Bohemian Betyars, Platon Karataev, Mary PopKids, Analog Balaton, Perrin, a Fran Palermo frontemberének új formációja, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, illetve a Middlemist Red énekes-gitárosának másik zenekara, a Samurai Drive) és teljesen más zenei világból érkező, de az előbbiekhez mégis bizonyos szempontból szorosan kapcsolódó fellépők (Beton.Hofi, Jazzbois, Barkóczi Noémi, Madrian, SunMa, Nasip Kismet, Oláh Anna, Víg Mihály), illetve olyan elektronikus zenei ínyencségek, mint Kristof Kelemen, az Obroni, OIEE és a SANTSAT Piknik (Adis Is OK, Telemala)

A La Boum szellemiségnek része, hogy más fesztiválokhoz képest törekszenek arra, hogy a két nap alatt a közönség a lehető legtöbb előadót tudja megnézni, fájdalmas program ütközések nélkül. A műsor már kora délutántól a Kápolna színpadon megkezdődik, ami aztán a Tölgy Színpadon (ún. nagyszínpad), majd az éj leszálltával a Kastély Báltermében folytatódik tovább. És ha mindez nem lenne elég, a szervezők folyamatosan újabb és újabb meglepetésekkel, titkos kastély szobakoncertekkel és egyéb ínyencségekkel kedveskednek. Ez a fesztivál tehát magába foglalja a nagy rendezvények minden előnyét, és az egészet egy haveri házibuli hangulatába, illetve a természetbe ülteti, ami pont annyira van távol a város zajától, hogy teljes kikapcsolódást nyújtson, de pont annyira van közel a fővároshoz, hogy bárki könnyedén, nagyjából fél óra alatt megközelíthesse. Ráadásul külön fesztiváljárattal is gondoskodnak arról, hogy nekünk tényleg csak a lazulásra kelljen koncentrálni. 

A kastélyházibulira július 21-én a Pontoonon melegíthetünk be, ahol fellép Hegedűs Józsi és a The Keeymen, a kisteremben Richard Zalai készül egy elszállós elektronikus műsorral, illetve a Willany Leó Táncszínház performanszát is megnézhetjük. A koncertek után pedig a Pure Lust rezidensei, illetve Henri Gonzo a Haiku Radio szettjében pörgeti kedvenc trackjeit. Erre az estére a szervezők külön díszítéssel is készülnek, mert az a céljuk, hogy a La Boum hangulatba azok is belekóstolhassanak, akik esetleg a pusztazámori őrületen nem tudnak részt venni.

Jegyek: https://tixa.hu/laboum2022

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2143020552541804

La Boum x Pure Lust – La Nuit Zero: https://www.facebook.com/events/433460734855074

A 2021-es La Boum aftermovie-ja a Bohemian Betyarsból ismert Palágyi Máté “Kakas” szemszögéből: https://youtu.be/hZ_yfMadgkU

A Fanga Fanga csapatával készült dokumentumfilm az HBO Max kínálatában: https://play.hbomax.com/page/urn:hbo:page:GYgHX0AyYSLmLqwEAAAFP:type:feature

Instagram: https://www.instagram.com/laboumfest/

Facebook: https://www.facebook.com/laboumfest

Ajánlott cikk

A Telekom bemutatja: Az első Podcast Fesztivál Zamárdiban a STRANDon!

Az idén 10. alkalommal, Zamárdiban megrendezésre kerülő STRAND Fesztivál ad otthont az ország első Podcast …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás