FRISSS!!!
Home / Programok / Gyereknapi programok és vörösbor premier a Follyban

Gyereknapi programok és vörösbor premier a Follyban

A Folly Arborétum és Borászat idén is gyereknapi programokkal várja a családokat Badacsonyörsön. Kreatív gyermekfoglalkozások, arborétumi túrák teszik színessé május utolsó hétvégéjét a 116 éves kertben, a felnőttek pedig megkóstolhatják a Boróka vöröst, a tradicionálisan fehér boros Folly első vörösborát.

A május 30-i gyereknapon a Folly is színes programokkal várja a kicsiket: délelőtt interaktív kerti sétára invitálja őket, hogy játékos formában fedezhessék fel az arborétum kincseit, majd a kertben található virágokból karkötőt is készíthetnek. Délután pedig gyereknapi kézműveskedés keretében alkothatják meg saját illusztrációikat a Folly meséjéhez, origami és más hajtogatási technikák segítségével.

Május 29-én, szombaton az arborétumok napját is ünnepli a Folly: 3 időpontban induló vezetett túrát tartanak a növénykertben, amelyekre a helyszínen, a bejáratnál lehet majd jelentkezni. Ennek során az érdeklődők behatóbban is megismerkedhetnek az arborétum 1900-as évekre visszanyúló, 4 generáción át ívelő történetével, továbbá a Folly különleges növényeivel.

A család felnőtt tagjai számára terveztek egy másik izgalmas programot is a hétvégére, mivel a 10 éve tradicionálisan fehér borokkal foglalkozó Folly idén elkészítette első vörösborát. A merlot és a cabernet sauvignon szőlőfajták keverékéből készített Boróka vörös ezen a hétvégén debütál a nagy nyilvánosság előtt. Május utolsó hétvégéjén lehetőség lesz megkóstolni a gyümölcsös (málnás-meggyes), enyhén fűszeres, kakaós-kávés összetett ízvilágú borkülönlegességet, és kérdezni a pincészet munkatársától.

 

Program 2021.05.29. szombat, Arborétumok napja

  • Vezetett túrák: 11:00 óra, 14:00 óra, 17:00 óra
  • A túrára a helyszínen, a bejáratnál lehet jelentkezni, ára: 1500 Ft/fő. 

Program 2021.05.30. vasárnap, Gyereknap

  • 11:30 órától: interaktív kerti séta virágkarkötő készítéssel
  • 14:00-16:00 óra között: gyereknapi kézműveskedés, Folly mese illusztrálása, origami, hajtogatás
  • A gyereknapi foglalkozásokra a helyszínen lehet jelentkezni. Az interaktív túra, valamint a kézműves foglalkozás ára is 1200 Ft/fő. Az eseményről a Facebookon ITT találhatók információk. 

Program 2021.05.29-30. szombat-vasárnap, Boróka vörös premier

  • 11:00-17:00 óra között Folly Boróka vörös borkóstoló
  • A borkóstoló jegy ára 1500 Ft/fő. Az eseményről a Facebookon ITT találhatók információk.

A képek forrása: https://www.folly.hu/kicsiknek-54.

Ajánlott cikk

Ismét Vidus Gabriella lett a legbefolyásosabb médiaszereplő a Marketing&Media listáján

A teljes rangsor 10 százalékát az RTL szakemberei adják Vidus Gabriella ismét az első helyen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás