FRISSS!!!
Home / Galéria / GLAMOUR: A kiemelkedő tehetség és a női energia győzelme!

GLAMOUR: A kiemelkedő tehetség és a női energia győzelme!

A GLAMOUR csapata idén is fontosnak tartotta, hogy a XXI. századi ökomissziónak megfelelő, környezetbarát eseményen ünnepelhessen. Az esemény dress code-ja szerint a sztárok már viselt és szívükhöz közel álló, újragondolt vagy éppen a környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektető vállalkozások, illetve hazai tervezők ruháiban jelentek meg.

„Az év hősnője” különdíjat minden évben egy olyan szervezet vagy közszereplő kapja, melynek vagy akinek hiteles és fontos a társadalmi felelősségvállalása. 2023-ban Mérő Veráé, íróé, publicistáé és jogvédőé az elismerés. Vera célja, hogy a társadalom befogadható tudatosításával hatékonyan tegyen egy áldozatbarátabb, együttérzőbb Magyarországért.

Az év énekesnője kategóriában a GLAMOUR-közösség szavazatai alapján a Margaret Island együttes frontembere, Lábas Viki vihette haza a díjat. Az év színésznője a számos filmből, sorozatból és színházi előadásokból jól ismert Kovács Patrícia lett, míg Sydney van den Bosch Az év közösségimédia-sztárja kategóriában bizonyult az olvasók kedvencének.

Az üzleti életben sikereket elérő nők Az év üzletasszonya kategóriájában várták a szavazatokat, itt Lilu, a Liluland társalapítója és a BODY+ME termékcsalád megálmodója hasított. Az év divattervezője idén Poprádi Flóra (CUKOVY), Az év sportolója cím boldog tulajdonosa Pap Bianka paralimpikon, többszörös világ- és európa-bajnok úszónő.

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás