FRISSS!!!
Home / Galéria / FüSzi: Új előadások roma nézőpontból

FüSzi: Új előadások roma nézőpontból

  • Színházunk nemrég nyitott új színházi helyszínt Budapesten – a FüSzi az Independent Theater Hungary roma kultúra, független színházak és fiatal alkotók számára létrehozott közösségi és kulturális tere! 

A Független Színház Magyarország a tavasz folyamán több bemutatóval is készül, új előadásaink a megnyitót megelőző mesterkurzuson keltek életre. A Másik Produkció alkotóinak – Gulyás Hermann Sándornak és Jászberényi Gábornak – kurzusán munkatársaink új tudást kaptak arról, hogyan lehet akár csak két színésszel is számos szereplőt megjeleníteni, hogyan lehet ötletességgel, játékossággal, limitált lehetőségekből is igazi színházat alkotni. 

Most két, itt született darab premierjéről adunk hírt, melyek a mesterkurzuson tanult technikákat alkalmazzák.

Balogh Rodrigó: Rothadó madarak

ősbemutató

Sírós-röhögős punkopera 12 jelenetben

Igaz történet alapján. 

Imre nagyapa beperli unokáját, Józsefet. A nagyapa szerint József a regényében megsértette őt, elhalt hozzátartozóit és jelenlegi feleségét. Társas kapcsolatai csorbát szenvedtek, személyisége roncsolódott és még egy halálos betegséget is kapott a szóban forgó könyv tartalma miatt. József szerint ez csak fikció, a regény a képzelete szüleménye. Kinek van igaza? A történetből felsejlik egy öngyötrő, széthúzó, generációs átkokat hordozó család képe.

 

Holdosi József: „Hajh, cigányok, hajh, kányák”, valamint „Kányák” c. írásainak felhasználásával

Író, rendező BALOGH RODRIGÓ

Dramaturg BOGYA TÍMEA ÉVA

Zeneszerző VARGA DÁVID

Látvány GYENEI PÉTER

Zenei közreműködő BABINDÁK ISTVÁN

Szereplők

József, Bírók, VARGA DÁVID

Jegyző, Apáca, Gyerek

Nagyapa, Nagyapa 2. felesége BALOGH ORSOLYA

Apa, Mamika, Bírónő

Ősbemutató: 2023. március 25., 19.30

További előadások: 2023. március 27. 19.30, valamint 2023. április 5. 19.30

Jegyek az alábbi linken elérhetőek: https://shop.independenttheater.hu/product/rothado-madarak/

Helyszín: FüSzi 

Nagy Henrik: Hét krajcár
Móricz Zsigmond azonos című novellája alapján színpadra írta Nagy Viktória Éva

“Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. […] Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.”

Móricz Zsigmond novellájának főszereplői az anya és fia. Előadásunkban a már felnőtt fiú, emlékei felidézésén keresztül tér vissza gyermekkora fordulópontjához, ahhoz a naphoz, amikor a játék hirtelen valósággá dermedt. Így kerülünk be Móricz Zsigmond novellájának világába. Az anya otthon dolgozik, közben játékosan próbálja a fiú elől elfedni a szegénység súlyát és titkolni saját betegségét. A napot – ahová a fiú visszatér emlékeiben – a hét krajcár felkutatása tölti ki. Az anyának mosnia kell, a mosáshoz szappanra van szükség, a szappan legkevesebb hét krajcár, nekik három van.  

Az anyai játékosság és a szegénység erős kontrasztja adja Móricz novellájának drámaiságát. A történet színpara állításával és az azt követő feldolgozó foglalkozással szeretnénk ma is aktuális és fontos kérdéseknek teret nyitni, a fiatal közönséggel együtt gondolkodni arról, hogy gazdasági nehézségekkel terhelt hétköznapjainkban hogyan befolyásolja a szülő-gyermek kapcsolatokat az egzisztenciális helyzet.

 

Színpadi adaptáció: NAGY VIKTÓRIA ÉVA 

Rendező: NAGY HENRIK RICHÁRD 

Szereplők: BALOGH ORSOLYA, VÉGH ZOLTÁN 

Operatőr: VINCZE ALINA

Bemutató: 2023. április 30.

Helyszín: FüSzi

Korosztály: 10+ 

Fotós: Sivák Zsófia

Ajánlott cikk

Vidám sminket mindenkinek!

Itt az idő, hogy rózsaszínben lássuk a világot Búcsúzzunk el egy időre a visszafogott színektől, …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás