FRISSS!!!
Home / Címlap / Fidelity: Reglobalizáció az ázsiai ellátásilánc-válság idején

Fidelity: Reglobalizáció az ázsiai ellátásilánc-válság idején

A globális gyártóipar még a leggondosabban kidolgozott tervek ellenére sem tudott lépést tartani az ellátási láncokra nehezedő nyomás által indított, gyorsan eszkaláló ostrommal. A világjárvány, a lezárások, az ukrajnai háború és a száguldó infláció által az ellátási láncokra mért csapásokkal küzdő vállalatok kétségbeesetten kapkodnak fűhöz-fához. A Fidelity International szakértői szerint elindult a „reglobalizáció”. 

A Teslától a Texas Instrumentsen át a Shenzhou International ruházati óriásig minden cég a tevékenysége átszervezésén és a helyzet megoldásán dolgozik: a termelést és a munkaerő-felvételt leállították – vagy éppen ellenkezőleg, felpörgették, az ellenálló képesség javítása és a beszállítói késedelmek vagy áruhiány kiküszöbölése érdekében felduzzasztották a raktárkészleteiket, vagy komoly összegeket költöttek technológiai fejlesztésekre. Némelyikük külföldre helyezte át a termelést, mások haza- vagy közelebb költöztették a gyártást. Nem egyszerű deglobalizáció ez – a cégek válaszlépéseinek köre és mértéke olyan módon rajzolja újra a beszállítói hálókat és viselkedést, hogy ezeket a folyamatokat talán már pontosabb lenne a „reglobalizáció” névvel illetni. 

A globális zavarok egyetlen piacot sem hagytak érintetlenül – gondoljunk csak arra, hogy még a kínai vállalatok is átalakították az ellátási láncaikat, hogy kevésbé kelljen az ország kontinentális részén zajló gyártási folyamatokra támaszkodniuk. Egy március elején készült felmérés szerint a Fidelity International elemzőinek 74%-a a Covid-járványt, 70%-a pedig a nyersanyaghiányt jelölte meg az általa vizsgált vállalatok ellátási láncaiban mutatkozó fennakadások fő okaként. Az ukrajnai katonai összecsapás azóta tapasztalható eszkalálódása csak még súlyosabb kihívások elé állította a globális ellátási láncokat.

Merre tovább? 

A szakértők nem először mondják, hogy a jelenlegi kihívások a globalizáció halálát jelentik. „Szerintünk azonban nem erről van szó. Annak alapján, amit a Fidelity globális elemzői hálózatának tagjai a „terepen” – főleg az ázsiai gyártóközpontok körül – tapasztalnak, a globalizáció él és virul, csak éppen gyors átalakulásban van. Míg ennek rövid távú hatásai egyértelműek, látjuk azokat a vállalatokat is, amelyek átalakított, a korábbinál jobban diverzifikált beszállítói hálózattal kerülnek ki a jelenlegi zavaros időszakból, ez pedig hosszú távon még ellenállóbbá teszi őket a külső megrázkódtatásokkal szemben. Mi lényegében ezt értjük reglobalizáció alatt”- teszi hozzá Al-Hilal, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója. 

Az, hogy a fentiek hogyan alakítják át három kulcsfontosságú ázsiai ágazat, a ruházati ipar, a szállítmányozás és a félvezetőgyártás területén működő vállalatok az ellátási láncukat, a Fidelity szakértői tanulmányozták az elmúlt időszakban.

A ruházati ipar és a diverzifikáció

A Nike, a Uniqlo és a Lululemon számára ruházati cikkeket gyártó Shenzhou International Group az utóbbi években változatosabbá tette az ügyfélkörét és külföldi üzemek létesítésével próbálta megóvni ellátási láncát a zűrzavaros világgazdasági események hatásaitól.

Sajnos azonban mindez nem segített a kötöttáru-előállító vállalatóriáson, mely márciusban eddigi története legrosszabb évéről tett közzé beszámolót, és 2005-ös alapítása óta először az eredménye is csökkent. A Shenzhou az elmúlt évtizedben sok más Kínában bejegyzett gyártóhoz hasonlóan úgy próbálta diverzifikálni a kockázatokat, hogy egyes műveleteket külföldre költöztetett. Azonban ahogy a Covid a leküzdésére tett jogszabályi erőfeszítéseket is rendszeresen kicselezi, a cégeknek azzal is szembesülniük kell, hogy a járvány a földrajzi megfontolásokra is fittyet hány. 

Tavaly áprilisával kezdődően a Shenzhou kambodzsai és vietnami gyárait többször is utolérte a pandémia, így le kellett állítani mind a gyártást, mind a kiszállítást. A cég ekkor egyes gyártási folyamatokat a kelet-kínai Ningboban működő bázisára költöztetett át, ahol viszont magasabbak az üzemi költségek. De ez sem volt elég, mert a járvány visszatért Kína kontinentális részére és komoly fennakadásokat okozott a munkaerő-felvételi folyamatban. Amikor az év negyedik negyedévében végre teljes gőzzel beindulhatott a munka a vállalat délkelet-ázsiai üzemeiben, hirtelen 40%-kal feljebb ment a gyapot ára, ami újabb csapást mért a Shenzhou előállítási költségeinek alakulására, mivel a cég a negyedik negyedévben kénytelen volt teljesíteni a harmadik negyedévben már elvállalt megrendeléseket.

Az offshoring-erőfeszítések ellenére hasonló megrázkódtatásokkal kellett megküzdenie például a hongkongi Cirteknek is, mely Bangladesben és Vietnámban működtet gyártólétesítményeket. A Cirtekre nem csak a Covid-járvány, hanem a kínai-amerikai kereskedelmi háború és a Brexit is súlyos csapásokat mért. Kínában a textilgyárak Hebeitől Guangdongig az első negyedév javát lezárásban töltötték, és a kereslet is töredékére zsugorodott. Közülük sokan – a Hyundai Motor autógyárhoz, a Samsung tech-óriáshoz és a vízierőművek gyártásával foglalkozó Power Construction Corphoz hasonlóan – a közelmúltban a szomszédos Délkelet-Ázsia irányában (és azon túlra) terjeszkedtek, ahol olcsóbb a munkaerő, esetenként lazábbak a jogszabályok és – legalábbis erre számítottak az érintett cégek – stabilabbak az ellátási láncok. Most a világjárvány által okozott fennakadások hatására számos ágazatban valószínűleg megkezdődik e termelési hálózatok átszervezése, átalakítása.

Szállítási és logisztikai nehézségek 

A globalizált világban nagy nyomás nehezedett az árrésekre – emiatt alakult ki a „just in time” (éppen időben) beszállítói rendszer, mellyel minimálisra lehetett csökkenteni a raktárkészleteket. Most a járvány arra kényszeríti a cégeket, hogy „just in case” alapon készleteket felhalmozva minden eshetőségre készen álljanak. De a raktárkészletek egy további, banális logisztikai tényező miatt is duzzadnak: az utóbbi időben szinte képtelenség teherhajót találni.

A szűk keresztmetszeteket világszerte három fő torlódási pont okozza. Az USA kikötői, főleg a nyugati parton, az elavult infrastruktúra és a munkaerőhiány miatt váltak zsúfolttá. A kínai partvidék a Coviddal küzd, az ukrajnai konfliktus pedig a Földközi- és a Fekete-tengeren okoz gondokat. 

A konténerdíjak az elmúlt két évben szédítő tempóban nőttek, mert ahogy egyre többen dolgoznak otthonról, a fogyasztói kereslet a szolgáltatások felől az árujavakra helyeződött át. A teherhajók kapacitása nem tudott kellő ütemben bővülni, a profitok pedig az égbe szöktek és továbbra is rányomják bélyegüket a konténerágazatra. Miközben a szállítmányozók a konténerhiány következményeit próbálták kiküszöbölni, az öregedő nyugati kikötők azzal küzdöttek, hogy az üzemeltetők a Covid miatt az elmúlt két évben bevezetett megszorítások miatt nem fordítottak kellő tőkét a feldolgozókapacitás bővítésére. Egyes nagyobb kikötők, például Los Angeles és Long Beach nem bővítették kellő mértékben a kapacitásukat, így most nem tudnak megbirkózni a hirtelen megnövekedett kereslettel sem. A konténerhajók pedig egyre nagyobbak – jó példa erre az Ever Given nevű, 400 méteres gigász, mely egy időre teljesen megakasztotta a Szuezi-csatorna forgalmát, amikor tavaly keresztbe fordulva elállta a többi hajó útját.

Ami Ázsiát illeti, Kína nem tudta legyőzni a koronavírust, és ez megnehezítette a beérkező áruk kirakodását és a szárazföld belseje felé történő továbbítását is. A közelmúltban Sanghajban bevezetett megszorítások teljesen szétzilálták az Apple és több más cég ellátási láncát. Némelyikük az exporttevékenységét az év elején, amikor a néhai brit gyarmat az ötödik Covid-hullámmal küzdött, hongkongi és más telephelyekről Kína kontinentális részére helyezte át, de most éppen az ott kialakuló újabb hullámmal kell farkasszemet néznie. Miközben a Covid és a nyomában járó lezárások újabb és újabb kínai városokat, például Csengcsout és Hsziant vesznek ostrom alá, a kínai központi bank áprilisban már azt sürgette, hogy a logisztikai cégek kapjanak hiteltámogatást a megtépázott ellátási láncok megmentése érdekében.

A cégek semmit nem bíznak a véletlenre, ha a raktárkészletek mértékéről van szó. A Fidelity márciusi felmérésében az elemzők úgy nyilatkoztak, hogy az általuk vizsgált vállalatoknak kb. 10 százaléka csökkentette a raktárkészletét az előző 12 hónap során. A raktérkészlet-bővítésben többek között az alapanyag-előállítók, az ipari termelők és az informatikai vállalatok jártak az élen.

A személyautó-raktárkészletek példája jól illusztrálja, hogy mennyire alulbecsülték a vállalatvezetők az ellátási láncukba tartozó főbb alkatrészek elérhetőségének rugalmatlanságát. Amikor a járvány kezdetekor, 2020 elején szinte nullára csökkent az általános kereslet, az autógyártók lemondták a chipmegrendeléseiket. Az autókban sok olyan nagy tételben szállítható félvezetőt használnak, melyek a chipgyártók termékpalettáján az alacsony árrésű termékek közé tartoznak. Amikor hónapokkal később helyreállt a makroszintű kereslet, az autógyártók azt látták, hogy a chipgyártók már más, igényesebb termékek előállítására álltak rá, és már nem tudnak egyszerűbb integrált áramköröket szállítani.

A kevésbé igényes, nyolccollos ostyák gyártókapacitása egyáltalán nem nőtt az utóbbi öt évben, és most a korábban ilyet használó autógyárak úgy igyekeznek feléleszteni az ellátási láncaikat, hogy megpróbálják rávenni a chipgyártókat, hogy kb. kétmillió dolláros egyszeri „díj” ellenében a költségesebb, tizenkét collos gépsorokra költöztessék át az autógyáraknak szánt chipek gyártását. 

Inkább helyben maradnak a chipgyártók

A kialakult helyzetre adott válaszként a kínai chipgyártók megpróbálják helyben megoldani a gyártást, hogy kiküszöböljék a globálisan tapasztalható szűk keresztmetszeteket. Több cég, például a Silergy Corp. és az SG Micro Corp. az elmúlt évben fel is gyorsította a folyamatot, hogy kikerülje az Egyesült Államok és Kína közötti, egyre fokozódó geopolitikai feszültségek hatását. 

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) nevű világszínvonalú chipgyártó kínai megfelelőjének megteremtése érdekében a kínai cégek minden trükköt bevetettek: megpróbálták elcsábítani a TSMC és annak riválisa, a Samsung Semiconductor mérnökeit, és a megszerezni kívánt külföldi szakemberek által megszokott vállalati kultúrában szokásos mellékjuttatásokat kezdtek kínálni. Az elemzők szerint ezek a praktikák eddig általában nem javították az érintett cégek versenyképességét, de a helyben történő gyártás ötlete továbbra is egyre népszerűbb – méghozzá nem csak Kínában. A Texas Instrumentshez hasonló USA-beli cégek is ezzel a modellel próbálkoznak, és maguk próbálják előállítani a szükséges chipeket, részben azért, hogy belföldre tereljék az ellátási láncukat.

Tanulságok a befektetők számára

A fenti erőfeszítések sikere azon múlik, hogy sor kerül-e a globális infrastruktúra régóta esedékes modernizálására. Az Egyesült Államok kikötőiben már hozzáláttak a konténer-feldolgozási kapacitás növeléséhez, bár ez esetenként akár újabb három-öt évbe is beletelhet, és függhet attól is, hogy a szállítási díjak továbbra is viszonylag magasak maradnak-e.

Ahogy szaporodnak a Kínát érintő makrogazdasági kihívások és világszerte nő az infláció, a már amúgy is az ellátási láncokat érintő megrázkódtatásokkal küzdő vállalatoknak még az egyre zűrzavarosabb tőkebevonási környezettel is szembe kell nézniük, márpedig a csökkenő forgalom mellett mind nagyobb jelentősége van a mérlegek stabilitásának fenntartásához egyre fontosabb finanszírozás előteremtésének is. Vegyük például az ázsiai légitársaságokat – ebben az ágazatban a cégek ritkán bocsátanak ki értékpapírokat, márpedig a Singapore Airlines, az egyik legjobb tőkésítettségű globális légitársaság, melynek ráadásul még minősítése sincs, mivel nagyon jó hozzáférése van a finanszírozási forrásokhoz, a járvány kezdete óta kétszer is új kötvényekkel jelentkezett a piacon.
Ami a keresleti oldalt illeti, a befektetők egyre szelektívebbé válnak. Az olyan ágazatokban működő vállalatok, mint a gépipar és a mezőgazdaság, amelyeknek a minősítésük vagy korlátozott rendelkezésre állásuk alapján pedig nagyon népszerűnek kellene lenniük, egyes esetekben nem tudtak lendületbe jönni, mivel a piac egyre érzékenyebbé válik az olyan tényezőkre, mint a kibocsátási méret, az értékeltség, vagy éppen a környezetvédelmi és vállalatirányítási aggályok. 

Hiába nem ismer határokat a Covid, a földrajzi diverzifikáció még mindig ütőkártyát jelent a vállalkozások kezében. Az újabb kínai lezárások miatt minden élelmiszer- és italgyártó vállalat nyomás alá került, de a nagyobb lábnyommal, akár néhány globális leányvállalattal rendelkezők, például a Haidilao Holding International nevű hotpot-lánc mégis némi előnyt tudnak kovácsolni abból, hogy Ázsia nem minden országa kezeli egyformán a járványt. 

Hosszabb távon az újrakonfigurált félvezetőipar körül is új globális ellátásilánc-modellek fognak kialakulni. Ahogy három évtizeddel ezelőtt a csak chipgyártással foglalkozó TSMC is alaposan felrázta az akkoriban saját chipgyártó részleggel rendelkező vállalatok által uralt piacot, a közelmúltban tapasztalt ellátási fennakadások is új alapokra helyezik a modern technológiai ellátási struktúrát. A műszaki eszközök egyre nagyobb mértékű konnektivitását kihasználó termékeket előállító vállalatok, például a Tesla autógyár és a háztartási elektronikai cikkeket gyártó Midea Group vállalatóriás egyre több olyan szakembert vesznek fel, akik ismerik ezt a területet és valamilyen módon közük van a TSMC-hez. Így használják ki, hogy a nagy múltú tajvani gigavállalat mindig is szoros kapcsolatot ápolt a megrendelőivel − és egyre nagyobb arányban fogják saját maguk előállítani a termékeikhez szükséges chipeket” – mondta el Al-Hilal István.

Egyértelmű, hogy a piacvezető gyártók számára az eddigi megrázkódtatások nem a globalizáció végét, hanem egy új szakasz kezdetét jelentették, melyben újrarajzolt ellátási láncok mentén zajlik majd tovább az élet.

Fontos tájékoztatás

Ez az anyag csak hivatásos befektetőknek szól – magánbefektetők ne alapozzanak rá befektetési döntéseket.

Ez az anyag csak tájékoztató céllal készült, és csak a címzettnek szántuk, ezért a Fidelity előzetes hozzájárulása nélkül nem másolható és terjeszthető.

A jelen anyag nem számít hivatalos közleménynek, a Fidelity befektetéskezelési szolgáltatásainak igénybe vételére szóló felhívásnak vagy ajánlatnak, bármely értékpapír vagy befektetési termék megvásárlására vagy eladására szóló ajánlatnak vagy bármely ilyen ajánlat elfogadására szóló felhívásnak. A Fidelity nem állítja, hogy a jelen anyag tartalma minden földrajzi térségben felhasználható, vagy hogy az itt tárgyalt tranzakciók vagy szolgáltatások minden joghatóság vagy ország területén bármely befektető vagy egyéb fél számára hozzáférhetőek, értékesíthetők vagy igénybe vehetők.

Ez a közlemény nem az Egyesült Államokban tartózkodó személyeknek szól (akik nem is cselekedhetnek a jelen közleményben foglaltak alapján); és csak olyan joghatóságok területén élő személyeknek szól, ahol az érintett alapok forgalmazása engedélyezett, vagy ahol ilyen engedélyre nincs szükség. A Fidelity nem rendelkezik engedéllyel befektetési alapok vagy termékek kezelésére vagy forgalmazására Kínában, továbbá befektetési alapkezelési vagy tanácsadási szolgáltatások nyújtására Kínában lakóhellyel rendelkező személyek számára. Az itt szereplő információkat mindenki saját kezdeményezésére olvassa el, saját maga felelős a vonatkozó helyi törvények és jogszabályok betartásáért, és ki kell kérnie saját befektetési tanácsadóinak véleményét.

Ha a jelen dokumentum konkrét értékpapírokat említ, az nem értelmezhető az adott értékpapírok megvásárlására vagy eladására vonatkozó ajánlásnak, csupán illusztrációs célokat szolgál. A befektetőknek azt is figyelembe kell venniük, hogy a kifejtett nézetek esetleg már nem aktuálisak, és előfordulhat, hogy a Fidelity azok alapján már meghozta a szükséges intézkedéseket. A jelen dokumentumban felhasznált kutatásokat és elemzéseket a Fidelity befektetési alapkezelői működése céljából gyűjtötte össze, és elképzelhető, hogy azok alapján már megtette a szükséges lépéseket. Ezt az anyagot a Fidelity International készítette.

A múltbeli teljesítmény nem jelzi előre megbízhatóan a jövőbeli eredményeket.

A jelen anyagban harmadik felektől származó tartalom is szerepelhet, mely a Fidelity egyetlen vállalatával sem kapcsolatban álló vállalatoktól származik („Harmadik felektől származó tartalom”). A Fidelity nem vett részt a Harmadik felektől származó tartalom előkészítésében, elfogadásában vagy szerkesztésében, és sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem ajánlja vagy helyesli azt. 

A Fidelity International annak a vállalatcsoportnak a neve, mely az Észak-Amerikán kívüli, meghatározott joghatóságok területén termékeket kínáló és szolgáltatásokat nyújtó globális befektetéskezelési szervezetet alkotja. A Fidelity és a Fidelity International név, a Fidelity International logo és az F embléma a FIL Limited bejegyzett védjegyei. A Fidelity csupán tájékoztatást nyújt különböző termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, de nem ad befektetési tanácsokat, és nem tesz az egyéni körülményeken alapuló, személyre szóló javaslatokat.

Európában kiadja: FIL Investments International (FCA-regisztrációs szám: 122170) egy a Financial Conduct Authority által engedélyezett és felügyelt vállalat, a FIL (Luxembourg) S.A., egy a CSSF (Commission de Surveillance du Secteur Financier) által engedélyezett és felügyelt vállalat, és a FIL Investment Switzerland AG. 

ED22 – 076 MKAT10569

Ajánlott cikk

Pazar környezetben luxus ízélmény: ezt Ryan Gosling is újra megkóstolná

Egy évvel ezelőtt a SHO BEACH mesés partján állva, megjelent a MÁK étterem vezetőinek fejében …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás