FRISSS!!!
Home / Címlap / Felgyorsult digitalizációt és kiélezett digitális versenyt hozott a világjárvány

Felgyorsult digitalizációt és kiélezett digitális versenyt hozott a világjárvány

  • Soha semmilyen innováció vagy kezdeményezés nem gyorsította fel annyira a digitalizációs folyamatokat, mint a koronavírus és az emiatt bevezetett korlátozások.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások alatt és azt követően tízből minimum egy fogyasztó (15%) kezdett el digitális szolgáltatásokat és applikációkat használni mindennapi ügyei elintézésére, közülük 70% pedig a jövőben is folytatni kívánja ezen digitális szolgáltatások használatát – derült ki az üzleti elemzésekben piacvezető SAS kutatásából. A felmérés Európa-szerte, a Közel-Keleten és Afrikában több mint 10 000 fogyasztó megkérdezésével zajlott.

“Az utóbbi időben elértük azt a várva várt fordulópontot, amikor az ügyfelek többsége áruk és szolgáltatások vásárlásához elsődlegesen digitalis csatornákat használnak. A COVID-19 sokunkat kényszerített arra, hogy a számítógépünk vagy mobiltelefonunk használatával intézzük el mindennapi ügyeinket. Természetesen mindehhez hozzájárul a vállalatok, a kereskedők, a bankok vagy az államigazgatás gyors digitalis fejlődése is.“- mondta Földvári Szabolcs, a SAS magyarországi ügyvezető igazgatója.

A felmérésből kiderült továbbá, hogy a koronavírus-járvány időszakában a digitalizáció felgyorsulása mellett nőtt a minőség és a jó ügyfélélmény iránti igény is. A megkérdezett ügyfelek csaknem fele (49%) az alacsonyabb áraknál és a kedvezményeknél fontosabbnak ítélte az ügyfélélményt. Ezen felül a megkérdezettek 61%-a úgy nyilatkozott, hogy hajlandó többet fizetni azokért a termékekért és szolgáltatásokért, amelyek korábban jó vásárlói élményt nyújtottak számukra. A vállalatok számára ugyanakkor rossz hír, hogy a felgyorsult digitalizáció miatt kialakult verseny következtében az ügyfelek 34%-a az első negatív ügyfélélmény után más beszállító után nézne.

“Napjaink digitálizált világában a fogyasztók könnyebben tudják váltogatni az élelmiszer- vagy ruházati cikkek szállítóit. Valószínűsíthető, hogy a szolgáltatások esetén az ügyfelek viselkedésében az eddig viszonylag merev szegmensekben is alapvető változások következnek be. Az ügyfeleikkel hosszú távú kapcsolatokat építő vállalatok, így a bankok, a biztosítótársaságok, az energiaszolgáltatók vagy a telefonszolgáltatók is egyszerűen megversenyeztethetővé váltak a digitalizációnak köszönhetően” – mutatott rá Földvári Szabolcs.

Ajánlott cikk

KITCHIN – A Kifli legújabb saját márkás termékei sorakoznak a spájzban

Az elmúlt év a fogyasztói szokások átrendeződését, a saját márkás termékek aranykorát hozta. Az ár-érték …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás