FRISSS!!!
Home / Címlap / Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány

Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány

Bár minden második hazai háztartást negatívan érintett a SARS-CoV-2 koronavírus okozta válsághelyzet – sőt, a magyarok csaknem felének egyhavi vésztartaléka sincs –, épp ekkora arányban vannak azok is, akik ugyanakkora összeget terveznek félretenni az elkövetkező időszakban, mint a pandémiát megelőzően. A hosszú távú megtakarításaihoz is csak a legvégső esetben nyúlt hozzá a lakosság, miközben többen terveznek megtakarítási célú új szerződést kötni, az NN Biztosító felmérése szerint tehát a járvány okozta bizonytalanság sokakban felkeltette az öngondoskodás iránti igényt. 

A koronavírus-járvány elleni küzdelem a magyarok csaknem felében (45%) tudatosította, hogy „pénzügyi öngondoskodás nélkül sérülékenyek vagyunk”. Az NN Biztosító idén nyáron mérte fel*, miként befolyásolta az emberek gondolkodásmódját, pénzügyi helyzetét és megtakarítási terveit a pandémia következtében kialakult helyzet Magyarországon.

A válaszadók 47 százaléka számolt be arról, hogy romlott a háztartása pénzügyi helyzete az elmúlt hat hónapban, ennek ellenére minden második megkérdezett tervez ugyanakkora összeget félretenni a továbbiakban is, mint korábban. Emellett csupán 8 százalék nyúlt hozzá a hosszabb távú megtakarításaihoz, megtakarítással kombinált biztosítást is mindössze 4 százalékuk szüntetett meg. Ezzel szemben szintén 8 százalék kötött új befektetési/megtakarítási szerződést ebben az időszakban, a közeljövőben pedig a megkérdezettek 11 százaléka tervez életbiztosítást, 4 százaléka pedig nyugdíjbiztosítást kötni.

Ahogy az a korábbi statisztikákból is ismeretes, a likvid befektetések jelentik a lakossági megtakarítások fókuszát: jelenleg a válaszadók 83 százaléka rendelkezik könnyen mobilizálható pénzügyi eszközökkel, 33 százalékuknak van hosszú távú befektetési formában pénze, míg 37 százalékuk rendelkezik valamilyen biztosításhoz kapcsolódó megtakarítással. Feltűnő azonban, hogy azok, akik az elmúlt 4-5 hónapban kötötték le a pénzüket, többnyire (65%) hosszú távú befektetéseket választottak: a biztosítások aránya 25 százalék volt, és csupán 17 százalékot képviseltek a likvid befektetések.

„Miközben aggódunk önmagunk és szeretteink egészségi állapotáért, valamint a megélhetésünkért, fokozottabb pénzügyi tudatosságról árulkodik, hogy az emberek a járványhelyzet dacára sem mondtak le megtakarítási terveikről, sőt egyre többen érzik át ennek fontosságát, és szánják el magukat konkrét lépésekre ezen az úton” – értékelte az eredményeket Baranyai Dávid, az NN Biztosító megbízott vezérigazgatója. Hozzátette: „úgy látom, a szektor is abszolút pozitív választ ad erre, az új termékmódosításokkal és a digitális fejlesztések felgyorsításával mindent megteszünk, hogy támogassuk az öngondoskodás iránti igénynek ezt a fajta megerősödését”.

A kutatásból igaz, az is kiderült, sokakat – pénzügyi értelemben is – felkészületlenül ért a járványhelyzet: a megkérdezettek 41 százaléka állította azt, hogy még egy hónapra elegendő vésztartaléka sincs. A beérkezett válaszok alapján a pandémia a 30-39 évesek pénztárcáját sújtotta leginkább. Ezzel együtt is azonban még júliusban is, 4 hónappal a járvány magyarországi kitörése után, a 18-65 évesek nagyjából felének jó vagy nagyon jó volt az általános közérzete, míg 17 százalék érezte magát rosszul vagy nagyon rosszul a bőrében. Ebben leginkább az egészségi állapot és a jövedelmi helyzet volt a meghatározó, ideértve a munkahely biztonságát és a napi megélhetést is.

Az NN Group ezzel párhuzamosan nyár elején megvizsgálta a régiónk – Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország – fogyasztói bizalmi indexének alakulását is**. A várakozásoknak megfelelően a térség fogyasztóinak többsége romló körülményekre számít a következő egy évben, azonban nem a magyarok a legborúlátóbbak. Míg Szlovákiában 28 százalék számít rosszabb vagy sokkal rosszabb anyagi körülményekre, nálunk ennek aránya 19 százalék.

*A magyar lakosság hangulata, 2020 – Az NN Magyarország megbízásából a Micra Market Research által több hullámban végzett reprezentatív kutatás, amely a magyarországi 18-65 éves internet használókat nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint reprezentálja. A kutatásban hullámonként 1500 válaszadó vett részt.

**Overall Report Consumer Trust, 2020 – Az NN Group N.V. által készített nemzetközi, reprezentatív kutatás, amelynek keretében a lakossági bizalmat négy országban vizsgálták (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia). A magyarországi kutatásban 500 válaszadó vet részt, a minta a 20-65 éves internet használókat nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentálja.

Ajánlott cikk

KITCHIN – A Kifli legújabb saját márkás termékei sorakoznak a spájzban

Az elmúlt év a fogyasztói szokások átrendeződését, a saját márkás termékek aranykorát hozta. Az ár-érték …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás