FRISSS!!!
Home / Galéria / Ezért lett hontalan Csonka András

Ezért lett hontalan Csonka András

A színész Szegeden állomásozott, amikor alkalmi szállására nem tudott bejutni. Csonka András végül a kocsijában éjszakázott és az egyetem mellékhelyiségét használta addig, amíg nem jutott be ideiglenes otthonába.

Nem várt fordulatot vett Csonka András szegedi tartózkodása, aki egy estét a kocsijában kényszerült tölteni, mivel nem jutott be átmeneti otthonába. „Az Apácashow miatt Szegeden tartózkodtam, zajlottak a próbák, hajnali fél 1-kor végeztünk. Utána még beszélgettünk kicsit a kollégákkal. Fél 3 körül vettem az irányt a szegedi szállásom felé. Arra azonban nem számítottam, hogy nem jutok be” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Csonka András, aki először értetlenül állt a helyzet előtt. „Nem először lakom Szegeden, jól ismerem a várost, fel se merült bennem, hogy gond lesz. A kulcs azonban nem nyitotta a kaput, a kapukód pedig nem volt jó. Egy darabig próbálkoztam, de semmi. Megpróbáltam a közeli szállodában kivenni egy szobát, de tele volt. Végül úgy döntöttem, hogy a kocsiban hajtom álomra a fejem. Ugyan próbáltam felhívni a lakás tulajdonosát, de nyilván nem értem el.

Hajnali 5-kor ébredtem a kocsiban, egyrészt azért, mert világos volt, másrészt mert szólított a szükség” – vallotta be a színész, aki a közeli egyetemre kért bebocsátást a mellékhelyiség használata érdekében. „A biztonsági őrnek elmeséltem, hogy mi a helyzet és hogy szeretném használni a mosdót. Azt hitte, hogy ez egy Kész átverés! forgatás, de biztosítottam róla, hogy sajnos nem. Valóban nem jutottam be a szállásomra és a kocsiban éjszakáztam. A mosdót pedig nagyon szerettem volna már használni. Végül beengedett, ennél jobban már csak annak örültem, mikor a tulaj fél 8-kor visszahívott. Kiderült, hogy eggyel kevesebb számot adott meg a kapukódhoz, a kulcs pedig csak szimplán nem működött” – árulta el Csonka András, akinek története felzaklatta RádiósCylát. „Szegény Bandi, nem is értem miért tette ezt magával. Szerintem hajnali 4 már az a magasság, amikor fel lehet hívni valakit, ha baj van. Nem csodálom, hogy a kollégái utólag értetlenkedtek, hogy miért nem ment át hozzájuk. Pláne, hogy a testvére is ott lakik. Én biztos, hogy kihagytam volna ezt az autós-egyetemi kalandot” – reagált a hallottakra Kajdi Csaba, aki péntekenként Pordán Petrával és Somogyi Zoltánnal közösen vezeti a Sláger Reggelt.

Ajánlott cikk

Jobb az élet a 30 kilométer/órás övezetekben

Európában számos nagyobb városban vezették már be a 30 kilométer/órás zónákat, ezeken a településeken számos …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás