FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Erre kell figyelni a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez 

Erre kell figyelni a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez 

  • A Sencor bemutatja a hazai piacra szánt új kávéfőzőjét

Az automata kávéfőzőkkel szemben alapvető elvárás, hogy gyorsan, precízen dolgozzanak, emellett kevés helyet foglaljanak el a konyhában. A Sencor kompakt készüléke, a SES 7200BK tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak. „A kívánt ital kiválasztásától számítva az első kávécseppek már 42 másodpercen belül megjelennek a csészében” – hangsúlyozta Lucza András, a Sencor SDA Divíziójának vezetője. 

A japán gyökerekkel rendelkező európai márka újdonsága tökéletesen illeszkedik a Sencor által eddig felvonultatott keskeny és kompakt kávéfőzők sorába. Ennek megfelelően ez a készülék 41 centiméteres mélységgel, 31,5 méteres magassággal és mindössze 18 centiméteres szélességgel rendelkezik. Kecses alakjából adódóan nem jelent kihívást helyet találni neki a konyhában, exkluzív, prémium megjelenése miatt pedig a háztartás egyik „látványossága” is lehet. 

A tetszetős dizájn persze mit sem érne a kompromisszumok nélküli teljesítmény nélkül. A Sencornál tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kávézás nemcsak egy szokás, hanem egyenesen rituálé és kulináris élmény a márka vásárlóinak. A kiváló kávé több fontos eljárás kombinációjának eredménye. Egyik a megfelelő hőmérséklet, mivel a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez 90 Celsius fokos vízre van szükség. A készülék szabadalmaztatott Thermoblock fűtőrendszere éppen ezért először alacsony nyomáson hajtja végre az előfőzést, majd a maximális 19 baros nyomással „leforrázza” a kávét. 

Az ellenállhatatlan eszpresszó másik sarkalatos kritériuma a megfelelő kávéőrlemény. A Sencor új automata kávéfőzője olyan őrlőt használ, amely öt különböző fokozattal rendelkezik, a felhasználók eldönthetik, hogy milyen erős kávét szeretnének. A kávéőrlemény finomsága ugyanis alapvetően meghatározza a kávé koffeintartalmát. Minél finomabbra van őrölve a kávé, annál jobban kioldódnak belőle az értékes ásványi anyagok, aromák és antioxidánsok. Az elkészült ital pedig csillogóan fekete, bársonyos, kellemes illatú és ízletes lesz. 

A Sencor keskeny készülékével mindössze egy gombnyomással készíthető eszpresszó, lungó, vagy americano. A kávéfőző tetején lévő intuitív LED-es érintőpanelen nem csak a kívánt kávét, hanem az elkészíteni kívánt kávé erőssége is beállítható (7, 8 vagy 10 g). „A készülék kezelését nagymértékben megkönnyíti a csészeméret memória és a világítás funkció, emellett a Sencor újdonsága automatikusan kijelzi, ha vízkőtelenítésre van szükség, ami a kávéfőzőknél kiemelten fontos tulajdonság” – hangsúlyozta Lucza András.

Ajánlott cikk

Ingyenes koncertek 13 városban a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének szervezésében

2022. június 3., június 4., és június 5. napján rendezik meg a „Grand Opening – …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás