Életünk mozaikjai – A tekerd! csoport LEGO® alkotásaiból nyílt kiállítás a Képezőben

Óriási, lenyűgöző, sokszínű, kreatív. Ez jellemzi a tekerd! csoport, Képezőben nyílt LEGO® mozaik kiállításának képeit, melyek tematikájukban olyan társadalmilag égető kérdéseket feszegetnek, mint az esélyegyenlőség, az emberi jogok, a fenntarthatóság vagy a környezetvédelem. Az alkotások között nonfiguratív rajzok, grafikák, és fotórealisztikus képek egyaránt megtalálhatók. A gyűjtemény szeptember 15-ig tekinthető meg.

A LEGO® kockák adta határtalan kreativitásra sokszor láttunk már példát, köztük éppen a tekerd! csoport jóvoltából is, akik immár nyolc éve, 2014 óta építik újabbnál újabb remekműveiket a LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás programjának támogatásával. Ez a mostani kiállítás mégis új szintre emeli az apró színes kockákkal való alkotás művészetét, hiszen amellett, hogy a képek, tematikájukat tekintve társadalmunk legfontosabb kérdéseire hívják fel a figyelmet, a mögöttük meghúzódó személyes történetek által egyszerre nagyon intimmé, testközelivé válnak.

A tekerd! csoport tagjainak egy része ugyanis olyan hátrányos helyzetű és/vagy roma származású fiatal, aki saját bőrén tapasztalhatott már meg tanulási, viselkedési, vagy éppen függőségi problémákat az elmúlt évek során, a csoport és a mozaikok segítségével azonban nem csak visszatalált önmagához, hanem teljesen ki is nyílt előtte a világ. Az ő történeteiket, életüket láthatjuk most mozaikba foglalva.

„A Képező alapítóiként kezdettől fogva azt valljuk, hogy a művészet ereje által, mely nemcsak ismereteinket bővíti, hanem a szépérzékünket fejleszti, szellemileg és érzelmileg is feltölt és tágítja a világképünket, nem csak befogadásra, hanem elfogadásra is szeretnénk ösztönözni a hozzánk érkezőket. A tekerd! csoport célkitűzései, és tagjainak történetei pedig tökéletesen illeszkednek a közösségi tér profiljába, hihetetlen kreatív megoldásaikkal egyszerre mutatják meg sorsuk egy darabját és hívják fel a figyelmet a legsúlyosabb társadalmi problémákra. Lenyűgözők ezek a műalkotások” – mondta Bada Éva, a Képező művészeti tér egyik alapítója.

„A tekerd! csoport a saját ötleten és terveken alapuló képek mellett mindig keresi a legkülönbözőbb alkotókkal, karakterekkel való együttműködési lehetőségeket is, melyek során egy korábbi mű újra értelmezése, vagy akár egy új közösen megálmodott kép, grafika megépítése a cél. Ezen a kiállításon többek közt olyan alkotók munkái láthatók a mi feldolgozásunkban, mint például a graffitikre specializálódott ír művész, Aches, a posztereiről híres Aracely Munoz, Banksy, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra, az optikai festészet legjelentősebb képviselője, Victor Vasarely vagy a természetfotós Vincze Adrienn” – tette hozzá Hudák Zsolt a tekerd! csoport alapítója. 

A kiállítás szeptember 15-ig látogatható a Képező művészeti közösségi térben (1024 Budapest, Keleti Károly u. 13/a), ahol tematikus workshopok, beszélgetések kísérik a kiállítást.

- bdpst24.hu

Check Also

Legyél részese a Sziget körforgásának!

Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a …