FRISSS!!!
Home / Galéria / EGYETLEN ESTÉRE ÚJRA SZÍNPADON FODOR TAMÁS FORRADALMI RENDEZÉSE

EGYETLEN ESTÉRE ÚJRA SZÍNPADON FODOR TAMÁS FORRADALMI RENDEZÉSE

  • Május 22-én nyíltszíni emlékpróbát tartanak a 36 éve bemutatott Élektrából

Csupán egyetlen alkalommal a Stúdió „K” megidézi Fodor Tamás 1986-os, kanonikussá vált Élektra előadását. Az eredeti produkció nemcsak a görög mitológiából merített témája miatt mondható forradalminak, de olyan formanyelvi megoldásokkal élt, amelyek nem csak akkor, de a mai független színházi előadások között is progresszívnek hatnának. A felidézés azonban nem csupán emlékállítás, de egyben kritikus reflektálás is jelenünk aktuális színházi, valamint társadalmi helyzetére.

Az Élektra 1986 és 1989 között futott az Óbudai Gázgyárban, a nézők ebben a sajátos hangulatú „talált” térben sétálva, valamint televíziók képernyőin követhették az előadást. Mindezt a mostani törzsközönség és a Stúdió „K” jelenlegi társulata már nem láthatta. Az 50 éves színház jubileumi rendezvénysorozatának zárópontjaként azonban mégis lehetőség lesz egy egyszeri, élő és személyes tapasztalatra, annak megszületésének kivételes pillanatában. Fodor Tamás a „nyíltszíni emlékpróbaként” aposztrófált eseményről így nyilatkozott:

Az akkori, a komor betonfalak, vasajtók, meredek, komor csigalépcsők szabdalta eredeti zárt teret, a bebetonozottnak gondolt hatalom megváltoztathatóságnak halvány reménységét sugalló előadást nem lehet megismételni a Ráday utcai, kicsi színházban, de mai valóságunkhoz nagyon is passzol a felidézése.

A produkcióban az egykori színészek szerepeit a Kovács Lehel, Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, L. Nagy Attila, Lovas Dániel, Sipos György, Nyakó Júlia, Spilák Lajos és Samudovszky Adrian gondolják újra. Az alkotók Fodor irányításával egyhetes intenzív munkával készülnek, amely révén az előadás

…a nyilvánosság számára nem mindig látható alkotófolyamat egyik első fázisába adhat betekintést, az emlékpróbákra jellemző színészi keresésbe, a kialakuló kapcsolatrendszer lassú alakulásába, a kellékek és a tér alakításának műhelytitkaiba. – emelte ki a rendező és hozzá tette:

Ez az egyetlen estére készülő „előadás” valóban exkluzív lehet, hiszen nem sok „látogatót” képes fogadni, és a színészek izgalmas útkeresése együtt érzékelhető majd a máskor láthatatlan súgó-asszisztens feladott szövegével, a rendező néhány instrukciójával és a dokumentáló operatőrnek az eseményeket követő, a filmforgatást idéző mozgásával.

Az különleges rekonstrukció május 22-én lesz látható 19:30-kor, mindössze 40 néző előtt. Az eredeti és az aktuális szereposztás, valamint a jegyek az alábbi linken érhetőek el: http://www.studiokszinhaz.hu/esemenyek/elektra-nyiltszini-emlekproba-20220522/

facebook.com/studio.k.szinhaz

studiokszinhaz.hu

studiokszinhaz.jegy.hu

Ajánlott cikk

A COPPER FŐHŐSE BUDAPESTRŐL MENT 

A PRIMETIME EMMY-RE IS JELÖLT SOROZAT FORGATÁSÁRA Az amerikai polgárháború idején, New York egyik leghírhedtebb …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás