FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Dallos Bogi: Fenntartható forrásból ered az igazi a kávéélmény 

Dallos Bogi: Fenntartható forrásból ered az igazi a kávéélmény 

Tudatosság és környezetvédelem – az énekesnőnek ezek a fő szempontok

Dallos Bogi viszonylag későn, 21 éves korában szerette meg igazán a kávét. A kezdeti ismerkedés után egyre inkább a minőségi és élménykávézás irányába mozdult el. Ma már nem szívesen emeli le a polcról a csomagolt kávét, ha nem biztos abban, hogy azt már az ültetvényen is fenntartható módon és a helyi farmerek érdekeit is figyelembe véve termelték.

A Fonogram-díjas énekesnő tudatos embernek tartja magát, aki harcol az igazáért, kiáll a véleménye és a fontos ügyek mellett. A hétköznapokat meghatározó témák mellett az egészségtudatosság és a környezetvédelem is jelentős szerepet játszik az életében. Pontosan ezért az sem mindegy számára, hogy milyen kávéval indítja otthon a reggelt.

 „Viszonylag későn, 21 éves korom körül szerettem meg igazán a kávét, amit ma már édesítés nélkül fogyasztok. Kedvencem a rizstejből készített latte, amihez a kávét kotyogóssal készítem.” – mondta Dallos Bogi. „Számomra a kávénál az ízélmény, a szeánsz, a kávé mellett folytatott baráti beszélgetéseken túl az is nagyon fontos, hogy maga a márka milyen értékeket képvisel, mennyire fontos számára a fenntarthatóság. Ezért is örültem, amikor megtudtam, hogy májustól itthon is elérhető lesz a Costa Coffee, amelynek kifejezetten fontos a környezetvédelem.” –  vallja Dallos Bogi, aki az elsők között kóstolhatta meg a prémium minőségű kávékat. „A Costa már az első személyes találkozásunk alkalmával magával ragadott és meggyőzött az egyedülállóan gazdag ízvilágával, valamint a környezetért tett erőfeszítéseivel, így nagy örömmel mondtam igent a márkával való együttműködésre.” – tette hozzá az énekesnő. 

Bogi különösen fontosnak tartja, hogy a csészéjébe töltött ital 100%-ban fenntartható forrásból származzon. „Az Esőerdő Szövetség által minősített farmok, ahol a Costa Coffee kávéit is termesztik, jobb és biztonságosabb munkahelyeknek számítanak. A nagy ültetvényeken dolgozók nagyon kiszolgáltatottak, gyakran kizsákmányolják őket, ezért az ilyen tanúsított farmok munkavállalók ezreit védik” – mondta Dallos Bogi, aki tavaly Freddie-vel közösen „A Dal 2019” eurovíziós nemzeti dalválasztó show műsorvezetője és az X-Faktor mentora is volt.

Ajánlott cikk

Lukács Laci: “Az őszinteség az, ami hosszú távon működik”

Az őszinteség az, ami hosszú távon működik – vallja a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci. A …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás