FRISSS!!!
Home / Galéria / Csodálatos művek érkeztek a Kultúrpart gyerekvers pályázatára – munkában a zsűri

Csodálatos művek érkeztek a Kultúrpart gyerekvers pályázatára – munkában a zsűri

Közel háromszáz költemény érkezett a Kultúrpart versversenyére, amelyre a költészet napjától (április 11.) gyereknapig (május 30.) lehetett pályázni öt korcsoportban, 3-tól 18 éves korig. Maguk a szervezők és a zsűri sem számított ekkora sikerre, sem arra, hogy ennyi szép, mély, humoros, szerelmes és társadalomkritikus vers érkezik. Ugyan a pályázat témaköre a fenntarthatóság volt, de ezt mind a pályázók, mind a szervezők a lehető legtágabban értelmezték, így a gyerekek versei tökéletes keresztmetszetét adják annak a különös kornak, amelyben a művek születtek: visszatérő téma a pandémia, az online suli, a családon belüli és párkapcsolati problémák, a politika, a vallás és természetesen a környezetvédelem, a klímaváltozás.

Május 30-án élesedett a versverseny.blog.hu, ahol megjelentek a gyerekek versei címmel, névvel és életkorral, illetve korcsoportok szerinti címkével ellátva.

A feltöltésnél a szervezők törekedtek arra, hogy a legteljesebben megőrizzék a tördelést és csak a legnyilvánvalóbb elütéseket javították, de valójában szinte semmit. Volt, aki rajzot, videót küldött, volt, aki a kézirat fotóját küldte be, ezek is eredeti formájukban kerültek fel.

Mivel senki nem számított ilyen mennyiségű és minőségű pályaműre, a dr. Harmath Artemisz, Gryllus Dániel, Novák Péter, Poós Zoltán és Weiner Sennyey Tibor alkotta zsűri egy kis haladékot kért, így az eredetileg Weöres Sándor születésnapjára, június 22-re időzített eredményhirdetés július 1-re halasztódott.

Essék pár szó a nyereményekről is: díjat ajánlott fel a LEGO-t, a VR vidámpark, a Scolar könyvkiadó és a Kolibri Színház, de rengeteg különdíj is lesz és a felajánlók köre is bővülni fog.

Ha pedig van olyan gyerek, aki idén nem indult a pályázaton, de a műveket olvasva kedvet kapott a versíráshoz, akkor ne fogja vissza magát, mert jövőre is lesz versverseny!

Addig is: versverseny.blog.hu

A pályázat megvalósításában együttműködő partnerünk volt a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum, valamint a Magyar Versmondók Egyesülete.

Ajánlott cikk

Védd ki az utazási veszélyeket illóolajjal!

Ezen a nyáron végre kimozdulhatunk kicsit és utazhatunk. Van, aki a Balatonig megy, de sokan …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás