FRISSS!!!
Home / Címlap / Cél, hogy örömmel és felkészülten fogadják a bringásokat

Cél, hogy örömmel és felkészülten fogadják a bringásokat

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszán, a Törökbálint és Etyek közötti részen kerekeztek a minap a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) tagszervezeteinek képviselői és a sajtó munkatársai. A study tour célja, a kerékpáros útvonal népszerűsítése. A MAKETUSZ elkötelezett abban, hogy a bringautakhoz csatlakozó kerékpárosbarát hálózatot alakítson ki, minél szélesebb körű szolgáltatói kört bevonva. A study tour résztvevőit Etyeken Zólyomi Tamás polgármester fogadta.
Szerencsére egyre vonzóbb Magyarországon is a kerékpáros turizmus, egyre többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban az útvonal nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak – vallja a Magyar Kerékárosok Turisztikai Szövetsége. A MAKETUSZ célja, hogy koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását. “A Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat egy országos lefedettségű rendszer, ami összeköti a kerékpárosokat azokkal a vendéglátóhelyekkel, szállásokkal és attrakciókkal, ahol örömmel és felkészülten fogadják a kerékpárral érkezőket” – mondta Gangel Marcell kerékpáros turisztikai szakértő.
Etyekre érve a polgármester fogadta a bringásokat. “Mi Etyeken a szőlőre és borra épülő turizmusból élünk és nagyon vágyunk arra, hogy minél több vendég érkezzen hozzánk” – mondja Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere. “Ráadásul a kerékpáros turisták nagyon jólfizető és számunkra nagyon kedves vendégek, úgyhogy bízunk benne, hogy minél többen meglátogatják településünket”- tette hozzá a polgármester, válaszolva arra, hogy mit vár a Budapest-Balaton kerékpárúttól Etyek. Mint elmondta a településen nagyon régen készülnek arra, hogy sok kerékpáros járjon feléjük, ezért bringabarát szolgáltatóik vannak már most is. A polgármester elmondta, hogy Etyek számos attrakcióval és természeti látnivalóval is várja a kerékpáros turistákat, így az etyeki szőlő- és borközpontok, az Újhegy, az Öreghegy, a Kecskegödör és a Körpincék, számos múzeum például a Korda Filmstúdió látogató központja.  A polgármester kiemelte még a Boti tavat és a Kápolnaparkot, mint kerékpáros turisztikai desztinációt.

A MAKETUSZ továbbra is arra buzdítja a Budapest Etyek, illetve Szentendre vagy Dunakeszi között bringázókat, illetve a Balatoni Bringakör felújított szakaszain kerekezőket, hogy készítsenek max. 1 GB-os videókat az útról, bemutatva az útvonalakat. A videókból egy közösségi “bringafilm” készül, melynek célja a felújított szakaszok népszerűsítése. A videókat a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség oldalára lehet feltölteni.  https://maketusz.hu/video-feltoltes/ A videó feltöltés határideje november 30.

A study tour a VEKOP-4.1.1-15-2017-00005 Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszának fejlesztése című projekthez kapcsolódva, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Ajánlott cikk

The Cure turné 2022-ben, budapesti koncert október 26-án!

THE CURE BEJELENTI ÚJ, CURE TOUR EURO 22 KONCERTKÖRÚTJÁT 44 SHOW 22 ORSZÁGBAN ELŐZENEKAR: THE …

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás