Koncert

Várkert Irodalom: Qjúb – A kocka kibontása

március 3, 19:00, Várkert Bazár, Ybl Miklós tér 4, Rendezvényterem „A nyelv titokzatos dolog. Mint a szem, vagy egy félbehagyott kézmozdulat. Ő is csak ennyit mondott: Boldogok, akik sírnak… És ez azóta kimeríthetetlen. Nem tudom értitek-e, de egyfajta anarchizmusról beszélünk, arról, hogy mindenkor újra semmit sem tudhatunk.” Különleges koncertszínházi produkcióval …

Érdekel

Megjelent a Giant Rooks új lemeze

A német indie-rock zenekar tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után önálló magyarországi koncerttel tér vissza, március 23-án, a Dürer Kertben is bemutatja How Have You Been? című új albumát.  A zenekar 2015-ös megalakulása óta Frederik Rabe (ének), Finn Schwieters (gitár), Luca Göttner (basszusgitár), Jonathan Wischniowski (billentyűs hangszerek) és Finn Thomas (dobok) …

Érdekel

Ty Segall először lép fel Budapesten

A kaliforniai garázsrock úttörője augusztus 25-én ültetett, szóló akusztikus koncertet ad majd az Akvárium Klub NagyHalljában. Bár nincs két egyforma albuma, a kétezres évek végén indult szólókarrierjének első évtizede jellemzően a zajos, pszichedelikus garázs hangzásról szólt és mára ezek a lemezek kultikus státuszba emelték Ty Segall-t. Mostanra azonban kirajzolódni látszik …

Érdekel

Bryan Adams október 14-én Budapesten!

Bryan Adams a világ egyik legjobb és legizgalmasabb előadójának hírében áll. 17 stúdióalbuma van, köztük utolsó lemeze, a So Happy It Hurts, amelyet Grammy-díjra is jelöltek. Classic Pt. I és Pt. II válogatásai, amelyek legnagyobb slágereinek újra felvett verzióit tartalmazza, digitálisan jelentek meg, de megvásárolhatók fizikai hanghordozón is.  Bryan Adams …

Érdekel

Megjelent a KONTRA.POP első videóklipje

„Ha komolyan vennék, akkor úgy érezném tényleg megérett az emberiség a pusztulásra” Megérkezett a KONTRA.POP válasza az elmúlt években elképesztően divatossá váló feldolgozás-hullámra. Az EDDA Művek slágerének ütős újragondolására a streaming platformokon elég jót megy, most egy ötletes low budget klipet is kapott! „A match megtörtént…” A KONTRA.POP formáció megálmodója …

Érdekel

OMEGA TESTAMENTUM – „ŐRIZZÜK A LÁNGOT”  

Debreczeni Ferenc „Ciki” és zenekara tisztelgése az OMEGA életmű előtt 2024. február 23., péntek, 20 óra –  Barba Negra Mint ismeretes, a hatvan éves legendás Omega együttes három tagja, Benkő László, Mihály Tamás, és Kóbor János nemrégiben sajnálatos módon elhunyt, Molnár György pedig a komoly betegségei miatt nem sűrűn vállal …

Érdekel

„Alkotóműhely vagyunk” – Megjelent az Illetve zenekar első nagylemeze

Február 15-én debütált az Illetve zenekar első nagylemeze Elszórt szavak címmel. A kiadványra való várakozás minden percet megért, hiszen a végeredmény egy igazán mély és komplex hanganyag lett, amit a közönség hamarosan élőben is megtapasztalhat. Az Illetve zenekar egy egészen különleges stílusú lemezzel rukkolt elő, de ezt már lehetett sejteni …

Érdekel

A METZ először koncertezik Magyarországon

Sokak régi kívánsága válik valóra, hiszen a 2007 óta aktív kanadai zaj-rock, punk trió először játszik Magyarországon, ráadásul áprilisban érkező új, Up On Gravity Hill című nagylemezüket mutatják be november 10-én, a Turbinában. Idővel megértjük, hogyan tükröződik a kapcsolódás öröme a veszteség ürességében, hogy a szeretet állandósága csak az élet …

Érdekel

Vadonatúj dallal jelentkezett Lara Fabian

Idén jelenik meg Lara Fabian új albuma, melynek egy dalát, ’Ta peine’ címmel a napokban tette közzé a belga-kanadai művésznő. A csodás hangú előadó világkörüli, ’Je T’aime’ turnéja április 30-án ér Budapestre, ahol az időtlen klasszikusok mellett remélhetőleg már az új szerzeményekből is hallhatunk ízelítőt.   Már öt éve, hogy Lara Fabian …

Érdekel

Provokatív post-punk diszkófényekben – a Sextile újra Budapesten

A Sextile sosem foglalkozott az elvárásokkal vagy a klisékkel, mindig abba az irányba húztak a zenéjükkel, amit őszintének és önazonosnak éreztek. Zúzós post-punk és synth-wave árnyalta zenéjükben pedig legújabb albumuk, a Push óta alaposan feljebb csavarták a BPM számot. A Sextile provokatív post-punk diszkója május 28-án a Turbinába érkezik.  A …

Érdekel