FRISSS!!!
Home / Címlap / Budapest és Debrecen a legnépszerűbb az izraeli turisták körében

Budapest és Debrecen a legnépszerűbb az izraeli turisták körében

Mivel Izrael a világ egyi legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint 2020-ban az izraeli turisták 90%-a Budapestet kereste fel, a vendégek több mint 60%-a a 18-44 éves korosztályból került ki. 

Az izraeli látogatók körében általános tendencia, hogy az egyre fiatalabb generációk is felfedezik hazánk, de különösen Budapest látnivalóit. Tavaly az Izraelből ideutazók egyharmada a 18-34 évesek közül került ki, de közel ugyanilyen arányú (32%) volt a 35-44 éves korosztályt képviselők száma is. Az izraeli turisták körében Budapest mellett Debrecen volt az egyik legnépszerűbb úti cél, ahol a közvetlen repülőjáratnak köszönhetően évről évre nő az Izraelből érkező vendégek száma.

2020-ban a világjárvány miatt a turisták elsősorban az év elején, kisebb mértékben pedig a nyári hónapokban érkeztek hazánkba. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a vendégek 75%-a belvárosi szállodákban szállt meg, és csupán 25%-uk választott más szálláshelyet. 2020-ban Izrael a 17. helyen állt a magyarországi küldőpiacok rangsorában, az onnan érkező vendégek 75 ezer vendégéjszakát töltöttek hazánkban.

A legtöbbet a 35-44 év közöttiek költöttek szállásra, ők több mint 400 millió forintot hagytak tavaly a magyar szálláshelyeken, vagyis naponta 17,5 ezer forintot fizettek ki szállásdíjra. A 25 év alattiak körében népszerűek voltak a magánszálláshelyek, amelyekért éjszakánként 9 ezer forintot fizettek. A mobilcella adatok alapján az is elmondható, hogy az itt töltött 3-4 nap alatt az izraeli vendégek főképp a fővárosi zsidónegyed ikonikus látnivalóit és a Kazinczy utca vendéglátóhelyeit fedezték fel.

Ajánlott cikk

Hétágra süt: a megújulókból érkező többletenergia stressz teszt alá veti a hálózatokat

de a termelők még a leállással is bevételhez juthatnak  Idén tavasszal több európai országban is …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás