FRISSS!!!
Home / Címlap / Bővítés és egészségmegőrzés a 2021-es célok között a Xylemnél a pandémiás helyzet alatt

Bővítés és egészségmegőrzés a 2021-es célok között a Xylemnél a pandémiás helyzet alatt

Március végéig meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt bevezetett speciális, munkavállalókat támogató intézkedéseket a Xylem magyarországi leányvállalatánál. A társaságnál az idén a korábbinál még nagyobb hangsúlyt kap majd a bővítéshez kapcsolódó szükséges humán erőforrás biztosítása, valamint a munkaerő-megtartása, így a munkáltatói márka továbbépítése a biztonságos munkakörnyezet biztosítása mellett.

A Covid-19 járvány kitörését követően a vízgazdálkodáshoz és vízkezeléshez szükséges berendezéseket, illetve technológiákat szállító cégnél számos óvintézkedést vezettek be annak érdekében, hogy megóvják a munkatársak egészségét a törökbálinti és a ceglédi telephelyeken egyaránt. „Az irodai dolgozók esetében azonnal átálltunk az otthoni munkavégzésre, ami korábban nem volt jellemző a vállalatnál. Az átállás sikeresnek bizonyult és lényegében pár hét alatt valósítottunk meg egy olyan kultúra-váltást, amihez valószínűleg több évre lett volna szükség. A Xylem globális előírásainak megfelelően telephelyeinken kötelező a maszkviselés, amelyhez természetesen folyamatosan biztosítjuk nemcsak a maszkot, hanem vitamint és kézfertőtlenítőket is nyújtunk munkavállalóink számára. Továbbá megteremtettük a még biztonságosabb munkakörnyezet feltételeit az épületekben, plexi elválasztófalakat helyeztünk ki az irodákban, illetve ahol szükséges volt, úgy alakítottuk át a munkaterületeket, hogy meglegyen a 1,5-2 méteres távolság a kollégák között, folyamatosan fertőtlenítjük az irodákat, illetve felhívjuk munkavállalóink figyelmét a pandémiával kapcsolatos szabályok betartására” – számolt be az intézkedésekről Parti Brigitta, a Xylem magyarországi vállalatcsoportjának HR vezetője.

A vállalatcsoportnál a múlt évben nem volt létszámleépítés, mind a törökbálinti kereskedelmi üzletághoz, mind a 260 főt foglalkoztató ceglédi gyárba is vettek fel új munkatársakat. A toborzás és kiválasztás folyamatát leegyszerűsítették, az irodai dolgozók esetében pedig online eszközökkel oldották meg, szintén a társaság globális egészségvédelmi előírásai miatt.

„Nagyon jól működik a munkavállalói ajánlói program, a ceglédi gyárba például a fizikai munkakörökbe 90 százalékban ajánlás útján érkeznek az új kollégák. Vállalatunknál a munkavállaló az érték és a munkabiztonság, egészségvédelem kiemelt célunk. Ebben az évben az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap majd a bővítéshez kapcsolódó szükséges humán erőforrás biztosítása, a munkáltatói márkaépítés, arra törekszünk, hogy a potenciális jövőbeli munkatársaink sokkal jobban megismerhessék a céget és az alapvető vállalati értékeinket: a tisztelet, a felelősség, a tisztesség és a kreativitás, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy stabil munkahelyet, tervezhető jövőt és folyamatos fejlődési lehetőséget kínáljunk számukra” – tette hozzá Parti Brigitta.

Ajánlott cikk

Jövőt idéző válaszok egy gyorsan változó világ kihívásaira

megnyílt a FutureZone3.0 A virtuálisan és fizikailag is megtapasztalható bemutatóterem mellett innovációs- és tudásközpontként működik …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás