FRISSS!!!
Home / Galéria / Bereményi kalapja – Bereményi Gézát mutatja be

Bereményi kalapja – Bereményi Gézát mutatja be

A Bereményi kalapja című kreatív portréfilm a legendás dalszövegíró, filmrendező és szépíró Bereményi Gézát mutatja be interjúk, új Cseh Tamás-klipek, filmrészletek és archív felvételek segítségével. A Bereményi kalapja a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált, ahol három kategóriában – Legjobb egészestés dokumentumfilm, Legjobb rendező, Legjobb vágó – is Magyar Mozgókép Díjra jelölték. A Bereményi kalapja szeptember 22-én kerül a magyar mozikba, a teaser és a trailer is elkészült a filmhez. 

Bereményi Géza egyedülálló, kultikus alakja a magyar kultúrának. Először Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel lett országosan ismert, aztán novelláival, forgatókönyveivel, színdarabjaival, filmrendezéseivel, az utóbbi években pedig regényíróként is a legnagyobbak közé emelkedett. A Bereményi kalapja című portréfilmben Bereményi Gézát Tóth Barnabás filmrendező kíséri végig élete fontos helyszínein. Bereményi mint fiatal rendező kollégát és mint egykori gyerekszínészét – aki tízévesen az Eldorádó című filmjében épp a gyerek Gézát alakította – avatja be élete titkaiba. 

A filmet Papp Gábor Zsigmond (Magyar retró, Budapest retró) rendezte, aki kiemelte: „Tizenhárom évesen találkoztam először Bereményi szövegeivel, amikor megkaptam bakeliten a Műcsarnok c. Cseh Tamás-lemezt. Rengeteget hallgattam, nagyon-nagy hatással volt rám. Éreztem, hogy ezek a számok mások, mint a korabeli beat- és popdalok. Cseh Tamás Petőfiről, Dosztojevszkijről, Shakespeare-ről, Adyról, József Attiláról énekelt, a nyelvezete is rendkívül intellektuális volt. A forgatás első napjaiban volt egy kis szemérmesség és távolságtartás Gézában. A jég akkor tört meg, amikor az Illegalitásban c. szám klipjében egy kommunista kádert kellett alakítania, akkor teljesen felvillanyozódott. Amikor pedig Járai Márkkal – a Halott Pénz énekes-gitárosával – dalt komponáltak Bereményi konyhájában, akkor konkrétan belecsöppentünk a varázslatba: láttuk, hallottuk, ahogy megszületik egy Bereményi-dal, pont úgy, mint ötven évvel ezelőtt, Cseh Tamással.”

A filmben sok zenével, filmrészlettel és baráttal – Bagó Bertalan, Cserhalmi György, Cserna-Szabó András, Gödrös Frigyes, Jánossy Lajos, Járai Márk, Ónodi Eszter, Sőth Sándor, Can Togay – rajzolják meg a készítők Bereményi Géza portréját. A Bereményi kalapja egyik jellegzetessége az a hat videoklip, amelyekben az alkotók újonnan forgatott fikciós jeleneteket kevertek össze régi híradófelvételekkel – Budapest ostroma, ’56-os harcok, balatoni hippik – és kultikus játékfilmek – Eldorádó, Megáll az idő, Csapd le csacsi, Made in Hungária – jeleneteivel, hogy a múlt és a jelen, a fikció és a valóság egymásra vetítésével rajzolódjon ki a kortárs magyar kultúra egyik legsokoldalúbb alkotójának portréja.

 

Bereményi Géza így emlékszik a forgatásra: „Életemben először vállaltam el színészi feladatot: önmagamat kellett eljátszanom a rendező instrukciói szerint. Beállítottak a jelenetekbe, mondták, alakítsam, ki vagyok én, mondjam, amit a szereplő mondana. Aztán egy másik helyzetben tegyek úgy, mintha ott se volna a kamera, az operatőr alkalmazkodni fog, ahogyan majd én is. Azt se tudtam a végén, ki voltam, vagyok, és vissza se nézhettem önmagamat. Az a rendező dolga volt. Nem élveztem, de nem is roskadoztam a felelősség súlya alatt. Nem volt nehéz, de könnyű sem. Színészet.”

Tóth Barnabás így mesélt a közös munkáról: „Géza számomra sokáig a rendező bácsi volt az Eldorádóból. Aztán tinikoromban jöttek apám Cseh Tamás-lemezei, majd a Megáll az idő és a későbbi filmjei, a másoknak írt slágerei, a színházi tevékenysége, a novellái… Ez mind ő?! – kérdeztem magamtól. És akkor jött két éve a Copperfield-élmény és a felismerés, hogy ő valójában mégiscsak egy író. Egy nagy író, egy nagy regénnyel. Így mikor Papp Gábor Zsigmond felkért a filmre, első örömöm, majd megilletődöttségem ebből a friss, de minden eddiginél erősebb élményből fakadt: lehetőség, hogy a Copperfield íróját megismerhetem sokkal, de sokkal jobban.”

Járai Márk elmondta: Engem a Bereményi-élmény Cseh Tamáson keresztül ért, édesapám rendszeresen betett dalokat, amiket akkoriban bár nem értettem, de furcsán ismerősnek éreztem. Sok évvel később egy Cseh Tamás-estem után odajött hozzám Géza, és azt mondta, dolgozzunk együtt, írjunk dalokat.

Herner Dániel, a film producere szerint Ezzel a mozival sikerült az idősebb korosztályt egy-egy pillanatra visszavarázsolnunk a fiatalságába, a fiatalokkal pedig olyan pillanatokat megismertetni, amelyekért érdemes volt élni a huszadik században.” 

Csejdy András kreatív producer, a film ötletgazdája elmesélte: „A nyolcvanas évek elején talált el Cseh Tamás és a Megáll az idő. Életre szóló hatást gyakoroltak rám – amikor a nyomukba eredtem, kiderült, hogy mindez a Bereményi fejében született meg. Onnantól kezdve olvastam, hallgattam, néztem mindent, amihez Bereményinek bármi köze volt. Később össze is barátkoztunk, majd amikor befejeztem a Magyar Copperfieldet, azt éreztem, hogy filmet kell csinálni a Gézáról, a Gézából, a Gézával. Mégiscsak róla, általa szól az elmúlt 50 évünk. Bereményi szereti, mi pedig büszkék vagyunk rá.” 

A Bereményi kalapja rendezője Papp Gábor Zsigmond, producere Herner Dániel, kreatív producere Csejdy András. A dokumentumfilmet Lovasi Zoltán fényképezte, vágója Bartos Bence, a zeneszerzői Cseh Tamás, Darvas Ferenc és Járai Márk. 

A dokumentumfilm szereplői Bereményi Géza, Tóth Barna, Járai Márk, Cserhalmi György, Gödrös Frigyes, Can Togay, Jánossy Lajos, Bagó Bertalan, Sőth Sándor, Cserna-Szabó András és Ónodi Eszter. 

A Bereményi kalapja a Nemzeti Filmintézet, a Filmarchívum, az MTVA, az Origo Film Group és a Hungaroton támogatásával valósult meg, gyártója a Filmworks Kft. A dokumentumfilm 2022 szeptember 22-én kerül a magyar mozikba. 

Premier előtti vidéki vetítések, valamint közönségtalálkozók a film alkotóival:

  1. szeptember 13. – Debrecen, Apolló mozi
  2. szeptember 17. – Szolnok, Tisza mozi
  3. szeptember 20. – Pécs, Uránia mozi
  4. szeptember 21. – Szombathely, Savaria mozi
  5. szeptember 23. – Szentendre, Part mozi
  6. szeptember 26. – Szeged, Belvárosi mozi

Bereményi kalapja

dokumentumfilm

Rendező: Papp Gábor Zsigmond

Producer: Herner Dániel 

Kreatív producer: Csejdy András 

Operatőr: Lovasi Zoltán 

Vágó: Bartos Bence 

Országos premier:

  1. szeptember 22.

Credit: Kováts Zsófi (fotó), Frank Rizzo (plakát) Forrás: Filmworks

Ajánlott cikk

Emeld új szintre a szerelmi vallomást Budapest legexkluzívabb luxusszállodájában

Íme a Matild Palace Valentin-napi ajánlata Exkluzív Valentin-napi Matild Cabaret előadással, a Michaelin Guide által …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás