FRISSS!!!
Home / Galéria / Bem Moziban magyar színészeknek: Éjjeli őrjárat

Bem Moziban magyar színészeknek: Éjjeli őrjárat

Október 18-án, a Bem Moziban magyar színészeknek premier előtt mutatják be Demián József színházi környezetben játszódó Éjjeli őrjárat című filmjét.

Október 18-án, hétfőn a Bem Moziban lesz Demián József Éjjeli őrjárat című filmjének rendhagyó premier előtti vetítése, melyet színészeknek, rendezőknek és színházi embereknek vetít először Magyarországon a gyártó és forgalmazó Matrix Film Kft.

Az Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának története. A főpróba után a társulat tagjai teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénz és mobiltelefon nélkül kénytelenek hazaindulni, kilépni a hétköznapi valóságba miután a színházi öltözőket zárva találják. A színészek szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik a játékban résztvevő ember saját élete?

Ez a próbatétel felszínre hoz egy-két dilemmát. A látszatok és a valóság viszonya, az előadás konvencióinak ütközése az utca realitásaival, a színpad és a színdarab védelmének szertefoszlása a külvilág előítéleteinek súlya alatt – csupán néhány gondolat, amin a színházi ember és a film nézője egyaránt eltöprenghet majd.

A játékfilm címe Rembrandt híres festményére, az Éjjeli őrjáratra utal, de csupán szimbolikusan. Ahogy a festmény esetében, melynek restaurálása során a felfedett részletek új értelmezést adtak az ábrázolt történetnek, a felszíni rétegek alatt a filmben is más rejlik, mint amire első pillantásra számítani lehet.

A film rendezője, operatőre, forgatókönyvírója, Demián József a román film egyik legendás alakja, a bukaresti egyetemen operatőrként végzett. Munkái közül kiemelkedik a Nunta de piatra – Kőlakodalom (rendező Mircea Veroiu, Dan Pița), melyért megkapta a délamerikai operatőri Oscar-díjat. A filmet megvásárolta a New York-i Modern Művészetek Múzeuma.

Rendezőként legnagyobb sikere az Egy lány könnye c. filmje volt, amely 1980-ban Cannes-ban a hivatalos program Certain Regarde szekciójában szerepelhetett. 1981-ben a Costinesti-i Országos Filmfesztivál Nagydíját is elnyerte az O lacrima de fata – Egy lány könnye filmért. 1983-ban ő kapta a Román Filmesek Szövetségének Rendezői Díját a Balone de curcubeu – Szivárvány buborékok filmért, valamint 1985-ben az Olasz Neorealista és Avangarde Filmfesztivál nagydíját Avellinoban, a Piciul – A Kölyök filmért. A Kölyök elkészítése után a román hatalommal összetűzésbe került alkotó Ausztráliába emigrált, majd az Ausztrál Filmegyetem operatőri képzésének vezetőjévé vált. 2000-ben a Sidney-i Olimpia hivatalos filmjének vezető operatőre volt. 1994-től feleségével, állandó alkotótársával, Józsa Erikával az MTV és a Duna TV részére készítenek dokumentumfilmeket.

Főszereplők, akik közül néhányat számos magyar filmből is ismerhetünk: Mátray László (Kojot, Valan – Az angyalok völgye, Seveled, Hab, Varga Katalin balladája) , Bogdán Zsolt (Dallas Pashamende, Aglaja, Iszka utazása), Răzvan Vasilescu (Bibliothéque pascal),Ilinca Hărnuț, Manuela Hărăbor, Ada Condeescu, Simona Bondoc, Michaela Prosan, Judith State, Sara Budrala, Toma Cuzin, Laurențiu Damian, Tudor Istodor, Ioachim Ciobanu, Nemes Levente, Francisc Patakfalvi.

 

Zeneszerző a rendező felesége, egyben állandó munkatársa, Demian Józsa Erika. A látványtervező, Damokos Csaba.

Jelmeztervező, Oana Păunescu, vágó, Lemhényi Réka (Terápia, Final Cut – Hölgyeim és Uraim, Az ajtó, Taxidermia) hangmérnök ifj. Erdélyi Gábor h.a.e.s.,(Az éjszakám a nappalod, A torinói ló, A londoni férfi, Varga Katalin balladája, Rokonok, Üvegtigris, Kontroll).

Producer Anca Puiu, Smaranda Puiu.

Koproducerek: Kulcsár Zsuzsa (Valan – Az angyalok völgye, Ki-be tawaret) és Kántor László.( Valan – Az angyalok völgye, Nagyi projekt, Mancs, Az éjszakám a nappalod, Dallas Pashamende).

Kántor László idén megkapta az erdélyi Filmtett Egyesület Sárga Csikó Díját, melyet olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítették a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

Gyártók, a Matrix Film és a Mandragora & Iadasarecasa.

Forgalmazó a Matrix Film Kft.

Az Éjjeli őrjárat október 28-án indul országosan is a mozikban.

Támogató a Nemzeti Filmintézet.

Ajánlott cikk

WINTERREISE – zenés monológ

Franz Schubert dalciklusa és Wilhelm Müller versei alapján német nyelven magyar felirattal BEMUTATÓ: 2021. október …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás