Azok az emberek, akiknek van kertjük, boldogabbak, mint akinek nincsen. Legalábbis ezt támasztja alá a német Geisenheimi Főiskola tanulmánya, amit az első, 2020-as koronavírus alatti lezárások után készítettek. A kert szerepe felértékelődött, és egyre többen tartják a boldogság egyik lényeges forrásának. A cikkben bemutatjuk a tanulmány legfontosabb tanulságait, és hasznos tippeket adunk, hogy hogyan tegye még otthonosabbá a kertjét!
Tény 1: A kert fontosabb, mint bármikor az elmúlt években
A tanulmány érdekessége, hogy a megkérdezettek fele élt kertes házban, másik fele azonban nem rendelkezett kerttel. Ennek ellenére az összes megkérdezett közel háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a kert minimum fontos, de inkább nagyon fontos az jó életminőség fenntartásában. A kerttulajdonosok körében az elmúlt évekhez képest felértékelődött a kert szerepe, azoknál pedig akiknek sajnos nincs kertjük, a közösségi terek, parkok és városi erdők váltak fontosabbá.
Tény 2: Akinek van kertje, több időt tölt a friss levegőn
A kutatásból az is kiderült, hogy azok, akik rendelkeznek saját kerttel, heti szinten átlagosan 17 órát töltenek a szabadban. Ez 8 órával többet jelent annál, mint amennyit kerttel nem rendelkező embertársaik tartózkodnak a friss levegőn. A 17 óra persze nem csak pihenésből és sportból tevődik össze, hanem munkából is: a növények gondozásából, veteményes ültetéséből, fűnyírásból vagy akár homokozó építéséből is.
Tény 3: A kert szabadságot jelent
A geisenheimi kutatók azt is kimutatták, hogy sokan a hogy sokan a kertet a koronavírus-járvány okozta stressz kompenzációjának tekintik. A társadalmi érintkezés korlátozása és a szabadidős tevékenységek lehetőségeinek csökkenése komoly szorongást kelt az emberekben. A kertben ugyanakkor szabadnak érzik magukat, pihennek és feltöltődnek. Kivonulnak a kertjükbe, megtervezik és gondozzák azt.
De mit tehetünk, hogy még jobban érezzük magunkat a kertben?
Legyen a kert színes és változatos!
A kert feltöltő, pihentető hatását jelentősen növelhetjük, ha színes virágokat ültetünk a kertbe. A szemet gyönyörködtető, színes virágok ugyanis azonnal jobb kedvre derítenek. Akkor is érdemes virágokat ültetni, ha nem szeretnénk sok vesződséget. Ha igénytelen, de látványos virágokra vágyunk, jó választás a sásliliom, az aranycserje, de különleges hatást kelt a sudárzsálya is.
Ugyanígy jó ötlet a fűszernövények kombinálása a dísznövényekkel. Ha kevés a helyünk, akkor készíthetünk emeletes állványokat, ahol a különböző polcokra különböző növények kerülnek majd.
A közös családi tervezés növeli a kert szeretetét
Egy szép tavaszi délutánon tökéletes program, hogy egy kis időt szánjunk a kert újratervezésére – a családtagok bevonásával. Érdemes felmérni egyaránt a gyerekek és felnőtte igényeit arról,, hogy mi mindent szeretnének csinálni a kertben. A közös tervezés után mindenki magáénak érzi majd a kertet, és még otthonosabbnak fogja érezni.
Ezután alakíthatjuk úgy, hogy a megvalósításban is részt vegyen az összes családtag! A legtöbb gyermek imád kertészkedni, főleg ha saját, kinevezett virágágyása lehet, saját növényekkel. Ha pedig egy grillező, szalonnasütő építése mellett döntünk, az első közös élmény máris megszületik a közös felépítéssel!
Kép forrása: koviko.hu
Az igényes kültéri burkolat mindennek az alapja
A kert rendezettségében hatalmas szerepet játszik az esztétikus, a családi házhoz tervezett kültéri burkolat. Tökéletes választás lehet a jó minőségű térkő, mellyel nem csak a kocsibeállót, kerti járdákat és utakat építhetjük meg. A térkő ágyásszegélyként ugyanis kiválóan alkalmas a kert különböző elemeinek elválasztására, de sokoldalúságának köszönhetően grillező, kerti csobogó, sőt akár madáritató is építhető belőle.
A térkövezés további előnye, hogy a sokféle elérhető színnek és formának köszönhetően szabadjára engedhetjük a képzeletünket és kreativitásunkat, és játszhatunk a színekkel, és a térkő lerakásának mintázatával is.
A térkő kiválasztásánál nagyon fontos a megfelelő minőség, hiszen csak így biztosíthatjuk, a burkolat ellenálljon a télnek, és természetközeli hatást nyújtson. Kiváló minőségű térkőelemeket kínál a hazai gyártó, a Kovi-Kő Térkőgyár. A magyar vállalkozás 1995 óta a magyar piac meghatározó szereplője, hosszú távon tartós, minőségi anyagainak köszönhetően. És ha a minőségen kívül a térkő ára is fontos, akkor mindenképpen érdemes ellátogatni a honlapjukra.
A viacolor kínálatukban megtalálhatóak:
- Térkövek
- Szegélykövek
- Támfal elemek
- Kerítés fedlapok
- Kis folyóka elemek
- Járdalapok
- Útszegélyek
A hazai térkő gyártó elérhetőségei:
Név: Kovi-Kő Térkőgyár
Cím: Pilisszentiván, Erzsébetpark, 2084
Telefon: +36304210640
Az eredeti tanulmány itt található
Képek forrása: freepik.com
You must be logged in to post a comment.