FRISSS!!!
Home / Galéria / Batarita Társulat – KRISTÁLY                                         

Batarita Társulat – KRISTÁLY                                         

  • A BUTOH FILOZÓFIÁJÁN ALAPULÓ TÉR-SPECIFIKUS KORTÁRS TÁNC NEMZETKÖZI KOPRODUKCIÓBAN
  • PREMIER – 2022.május 30., 20:30, Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ

„Életünkben bizonyos időközönként elérünk olyan pontokra, ahol már nem tudjuk ugyanúgy folytatni utunkat, mint azelőtt. Ezek a változópontok a döntéseink értelmében a következő időszakra bukást vagy felemelkedést jelentenek. Rajtunk, a bátorságunkon múlik, hogy képesek vagyunk a múltat elengedni – ami borzasztóan nehéz – és a kristály tiszta víziónkkal képesek vagyunk az új jövő felé nézni, vagy sem. A megújulás és az emelkedett tudatszint lehetőségéhez fájdalmas és nehéz út vezet, de érdemes végig járni. Hagynunk kell, hogy a tiszta víziónk vezessen és el kell engednünk a múltba való kapaszkodásunkat. Ennek kihagyhatatlan stációi vannak, amit végig kell járni – erről szól a darab. Ezek után, mi magunk válunk KRISTÁLLYÁ.”

A „KRISTÁLY” c. interdiszciplinális, nemzetközi koprodukcióban megalkotott darab Batarita ötlete nyomán készült az alkotótársak szoros együttműködésével. A munka a jelmeztervezővel, a látványtervezővel, a videóművésszel, a zeneszerzővel és a két alkotó-előadóval online térben indult, majd budapesti próbatermekben folytatódott. Hornyák István futurisztikus jelmezei, XRC Kovács Balázs zajzenéje, Uherkovich Gál Győző gitárzenéje, Varga Miklós videómunkája erősíti OKUYAMA Barabbas és Bartarita mozgásvilágát, táncát.  

Batarita és OKUYAMA Barabbas 2018-ban, Tokióban találkoztak először. OKUYAMA Barabbas, butoh táncos és koreográfus, aki 15 évig volt a Dairakudakan Butoh Társulat vezető táncosa, a színpadi jelenlét intenzitására építi alkotásait. Megkerülhetetlen tényező a nemzetközi kortárs táncéletben, de színészként is rendszeresen dolgozik. Jelenleg Tokióban él és alkot, szabadúszóként saját koreográfiákat készít, de más neves koreográfusokkal együttműködve is megmutatja egyedi táncnyelvét. “Tigger Point” c. szólójával már bemutatkozott Magyarországon, az Érintéspont Művészeti Alapítvány által szervezett 6. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadóművészeti Biennálén, ahol megfogalmazódott a két művész további együttműködése is. Az együttműködést 2020-ra tervezték, de a C19 miatt kétszer is elhalasztották. 

Batarita a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán végzett. Alkotói ösztöndíjaival élt Bécsben, Párizsban, Tokióban, Szöulban, Bangkokban, szóló és koprodukciós alkotásaival több, mint 20 országban szerepelt. A butoh két legjelentősebb alakjával Ko Murobushival és Yoshito Ohnoval duókat alkotott és turnézott. 2009-ben rendezőként debütált a Magyar Állami Operaházban, még ebben az évben alapító igazgatója lett a „BODY.RADICAL” Nemzetközi Előadóművészeti Biennálénak. Két filmet rendezett és több film és színdarab színésznőjeként is megmutatkozott. 2013-ban, életmű díjat kapott a Mediawave Alapítványtól. 

Ötlet, koreográfia, látvány, fény: Batarita                              

Alkotó előadók: Batarita, OKUYAMA Barabbas

Zene: Xrc KOVÁCS Balázs, UHERKOVICH Gál Győző

Jelmez: HORNYÁK István

Videó: VARGA Miklós

Fotó: PETTENDI SZABÓ Péter, DUSA Gábor 

Támogatók: Japán Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Érintéspont Művészeti Alapítvány 

www.touchpointart.com

www.batarita.com

További előadások 2022-ben: június 2., 20:30, Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ, június 3. 17:00, Ceglédbercel, Általános Iskola, június 3. 19:00, Ceglédbercel, KertiPartiTúra, szeptember 12. Tokió, Tokyo Babilon 

Ajánlott cikk

Felméri Péter és Elek Péter már ismeri a minőségi sörcsapolás titkait

Száznál is több településen képzett csaposokat a Dreher Idén a fővárosra összpontosított a Csapolt Minőség …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás