FRISSS!!!
Home / Galéria / “Bármilyen közösség szétbombázása ártalmas és rosszindulatú” – új videoklippel jelentkezik a Mörk

“Bármilyen közösség szétbombázása ártalmas és rosszindulatú” – új videoklippel jelentkezik a Mörk

A Mörk zenekar ígérete szerint novemberi, második nagylemezét havonta egy dallal vezeti fel. A Like a Bird című track után tehát rögtön itt a folytatás: az If Our Love a szeretet minden formáját élteti, a hozzá készült videóklip pedig arra hívja fel a figyelmet – két földönkívül lány földi látogatásának segítségével –, hogy mennyi szépség rejlik abban, hogy mindannyian máshogy vagyunk mások.

A most megjelenő If Our Love című dal zenei alapját a zenekar dobosa, Szabó Dániel Ferenc álmodta meg. A szerzemény zeneileg sokat változott míg elnyerte végleges formáját. Az eredeti ötlet 2019-ben vett új irányt: a Müpában megrendezett Danyèl Waro koncert ugyanis akkora hatással volt a csapatra, hogy azonnal beleásták magukat a tradicionális Réunion-szigeti stílus, a maloya rejtelmeibe, és végül ezt marokkói ritmusokkal ötvözve egy, a Mörktől szokatlanabb ritmikai világot teremtettek.

A dal témáját tekintve az előző kislemezhez is kapcsolódik, de ezúttal egy sokkal globálisabb problémára hívja fel a figyelmet.

“Minden emberi kapcsolat alapja a türelem, az őszinteség és a belefektetett energia – a szeretet és a megértés az, ami összeköt minket. A közösségek életében vannak mélypontok, amikor egy pillanatra meg kell állni, egy kis helyet kell csinálni a fejedben és a szívedben, mert csak így alakulhat ki a megértés. Viszont minden olyan szándék, ami arra irányul, hogy közösségeket szétbombázzunk és minél kisebb egységekre bontsunk, az ártalmas, rosszindulatú, és ellensúlyozásra szorul.”

Az If Our Love tehát azt járja körbe, hogy az emberek milyen módon kerülhetnének kicsit közelebb egymáshoz, és szembeállítja azzal amikor ez nem valósul meg – amikor egyénileg és közösségileg is zsákutcába kerülünk, és elhatalmasodik rajtunk a magány.

Bár a dal születésekor még nem ez volt a fő inspiráció, mégis a videóklip már egyértelműen a jelenlegi közhangulatra válaszol.

A történet szerint két földönkívüli látogat el a Földre, egy egész napos kirándulás keretein belül. Ezalatt négy programpontjuk van, amivel megtapasztalhatják az emberi létet: találkoznak a természettel, belekeverednek a városi forgatagba, görkoriznak és esznek. Mindezt úgy, ahogy azt a saját bolygójukon megszokták.

“Ők ketten, a saját hazájukban teljesen hétköznapinak számító módon fejezik ki egymás iránti szeretetüket a nyílt utcán, amivel teljesen megbotránkoztatnak egy nyugdíjas hölgyet.”

A videó Zentai Márk (ének) és Szabó Dániel (dob) ötlete alapján, ef Zámbó Szonja rendezésében, Bátori Gábor ‘sinco’ operatőri munkájával készült.

A zenekar most megjelenő klipje tehát a közösség erejére hívja fel a figyelmet, miközben sajátos módon utasítja el a kirekesztést. Amellett, hogy egy fontos ügy mellett teszi le a voksát, a zenekar bevallása szerint a dal megírása a saját Mörk-családjuk számára is egyfajta terápiát jelent.

Mörk – If Our Love videó:

Ajánlott cikk

Vanilla Ice legendás slágerének fenntartható változatával tér vissza

Oké, állj, figyeljetek: Vanilla Ice legendás slágerének fenntartható változatával tér vissza, amelyben a fagyasztók hőmérsékletének …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás