FRISSS!!!
Home / Galéria / Az Élektrát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

Az Élektrát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

Élektra történetét – aki testvérével, Oresztésszel együtt az apjukat, Agamemnónt megölő anyja, Klütaimnésztra halálát kívánja – mindhárom nagy antik tragédiaköltő, – Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész – feldolgozta, ahogyan később még sokan mások is. Szőcs Artur előadása arra tesz kísérletet, hogy a három műből egyet szerkesztve a lehető legrészletgazdagabban, de minden direkt aktualizálás nélkül beszélje el ezt a családi tragédiát, amely akár ma is megtörténhet…

Szőcs Artur rendezésében a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében mutatja be a társulat az Élektra című tragédiát 2022. február 11-én. A címszerepben Czvikker Lilla színművésznőt láthatja a közönség, aki elmondta, nem volt könnyű a próbafolyamat. – Kevés időnk volt rá. A szöveg nem mindennapi, ezért a rögzítése is nehezebb volt. Ezenkívül csak az utolsó héten kerültünk be az eredeti térbe – meséli a színművésznő. Kovács Dániel Ambrus különleges, grandiózus elemekből álló díszletet tervezett a Játékszín kis terébe, melynek működtetése, használata rengeteg figyelmet és gyakorlást kíván. – Élektra világát és karakterét közelebb hoztuk a mindennapjainkhoz. Olyan körülmények közt él, amit mindenki jól ismer.

Az ő családképe nagyon torz (édesanyja megöli az apját, testvérét, akit száműztek, hosszú évek óta nem látta), de vágyik egy jobb, átlagosabb családra, ami a későbbiekben sem adatik meg neki – mondja a szerepről Czvikker Lilla. – A színművészetin volt alkalmam megismerkedni a görög drámák egy töredékével. Akkor szó esett az Élektráról is. Ezen kívül édesanyám mesélt róla, aki nagyon otthon van a történetben. Sőt, régebben láttam egy táncelőadást is belőle – fejti ki a színművésznő. Ahogy mondta, Szőcs Artur rendezése közelebb hozza a darabot napjainkhoz. – Érdekes volt rájönnöm, hogy az, amiről a történet mesél, megtörténhet ma is. Ezen kívül a világ, amit Kovács Dániel látványtervező teremtett nekünk, pontos képet mutat arról a világról, körülményekről, melyek akár a mai kistelepülések mindennapjai is lehetnek – osztja meg gondolatait Czvikker Lilla.

Nádasy Erika Klütaimnésztra szerepében lesz látható, aki a történet szerint a saját férjét hidegvérrel megöli. – Bosszúból ölt, van alapja, de ez mégiscsak egy kegyetlen cselekedet. Az én dolgom, hogy megpróbáljam emberszerűvé tenni őt. Valahogy az igazságát kell megpróbálnom előhozni, hogy ne egy egysíkú, gonosz, gyilkos asszonyt lehessen csak látni, hogy ne csak a felszín látszódjon – részletezi a színművésznő, aki egyetért Czvikker Lillával abban, hogy ezt a szöveget kifejezetten nehéz volt magukévá tenni. – Amikor kimondják, hogy a következő darabod egy görög tragédia lesz, ott az ember abban a pillanatban infarktust kap. Az első kérdés ilyenkor az, hogy „mennyi a szöveg?” A másik kérdés pedig az, hogy vajon mond-e valamit a mai kornak ez a bizonyos mű. Szőcs Arturt ismerve, erre a válasz egyértelmű, hiszen biztos vagyok benne, hogy ő mindig azért vesz elő egy darabot, mert nagyon is tud vele valamit mondani, ami érvényes lehet napjainkban is – fejti ki Nádasy Erika. – Jó lenne azt mondani, hogy „minden egyezés a valósággal csak a véletlen műve”, ha például a családmodellre gondolunk, ami az előadásban megjelenik, de sajnos nem így van. Annyira örülnék, ha ez csak egy színdarab, egy általunk kreált látomás lenne. Emberek, észhez térni és gondolkodni, mert nagyon nagy baj van a világban – zárja gondolatait a színművésznő.

Aiszkhülosz–Szophoklész–Euripidész:

ÉLEKTRA (14)

tragédia

Fordította: Devecseri Gábor

Élektra: CZVIKKER LILLA

Klütaimnésztra: NÁDASY ERIKA

Oresztész / Kar: RÓZSA KRISZTIÁN

Agamemnón / Kar: LAJOS ANDRÁS

Kasszandra / Kar: MÉSZÖLY ANNA

Khrűszothemisz / Őr: PROHÁSZKA FANNI

Agg / Kar: KERESZTES SÁNDOR

Dajka/Kar: MOLNÁR ANNA

Hírnök / Kar: RUSZNÁK ADRIENN

Földmíves / Kar: TEGYI KORNÉL e.h.

Püladész / Kar: BÉRES BENCE e.h.

Aigiszthosz / Kar: BÖRCSÖK OLIVÉR e.h.

Látvány: KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS

Dramaturg: SZŐCS ARTUR

Zene: RÁKAI ANDRÁS

Videó: HAJDUFI PÉTER

Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS

Ügyelő-Rendezőasszisztens: GADUS DORKA

Rendező: SZŐCS ARTUR

Fotók: Gálos Mihály Samu

Ajánlott cikk

Évi 12 százalékos bérigény-növekedés mérhető az utóbbi három évben

2020 óta évről évre 12 százalékot emelkedtek átlagosan a munkavállalói nettó bérigények Magyarországon. Ezzel párhuzamosan …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás