FRISSS!!!
Home / Címlap / Az Auchan lett az Év Befogadó Munkáltatója

Az Auchan lett az Év Befogadó Munkáltatója

Érték Vagy! díjat kapott az Auchan Magyarország az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában. A vállalat több mint tíz éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkatársakat, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy munkahelyi és ezen keresztül társadalmi integrációjukat elősegítse. Az áruházlánc többszáz MMK-s kolléga számára nyújt stabil és kiszámítható munkahelyet, akik megbecsült és értékes tagjai az Auchan csapatának.

Az Auchannál vallják, hogy a sokféleség gazdagít: sokszínű a kínálatuk, a vásárlókörük és a csapatuk is. Humánpolitikájuk egyik alappillére a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, ami több mint tíz évre nyúlik vissza. Jelenleg is többszáz MMK-s munkatársuk van, akiket elsősorban pénztárosként, az e-kereskedelem területén és adminisztratív munkakörökben foglalkoztatnak.

Azért, hogy a vállalat biztosítani tudja számukra a feltételeket az értékteremtő munkához, az Auchan 2010-ben elindította az MMK-s munkatársak foglalkoztatását segítő programját. Rájuk szabott pozíciókat hoztak létre és nagy hangsúlyt fektetnek a munkahelyi integrációjukra. Ezen kívül érzékenyítő és edukációs tréningeket, rendezvényeket, valamint minikampányokat is tartanak. Aktivitásaikba szakmai partnereket is bevonnak, rendszeres az együttműködés a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, legutóbb pedig a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület csapata tartott egy interaktív előadást a segítőkutyák típusairól és áruházi tartózkodásuk szabályairól a látássérült kollégák és vásárlók támogatásáért.

A társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az összefogás kiemelt helyen szerepelnek az Auchan alapelvei között. Évek óta többszáz megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatunk, mert valljuk, hogy mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az értékteremtő munkára. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a sikeres kezdeményezésnek köszönhetően gazdagabbá vált a vállalati kultúránk, és óriási öröm számunkra, hogy munkásságunk újabb elismerést kapott azzal, hogy elnyertük az Érték Vagy! díjat az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

Ajánlott cikk

Ultramodern, robotizált raktárat nyitott az Euronics  

Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás