Home / Címlap / Arany – és egy ezüstéremmel tért haza Malaysiából a magyar Muaythai csapat

Arany – és egy ezüstéremmel tért haza Malaysiából a magyar Muaythai csapat

  • a Grand Slam tornáról

Augusztus 9. és 21. között rendezték meg az IFMA Utánpótlás Muaythai Világbajnokságot, Malájziában, ahol több magyar sportoló is érdekelt volt. A világversennyel párhuzamosan az IFMA elindította a Grand Slam tornát is, ami arra a célra szolgált, hogy a korábban kiesett versenyzők ismét megmérettessék magukat, mondhatni második esélyre adtak lehetőséget a versenyszervezők.

Tíz magyar versenyző kvalifikálta magát a nemzetközi versenyre, az adott súlycsoportban a magyar bajnok képviselhette hazánkat a délkelet-ázsiai országban. 

Amellett, hogy a világbajnokságon egy második és három harmadik helyezést hoztak haza fiatal sportolóink, a Grand Slam tornán is kimagasló eredménynek örülhetett a magyar delegáció: a Szilágyi Muaythai SE versenyzője, Tóth Zsombor döntőig menetelt, majd egy ezüstéremet szerzett 16-17 évesek között 67 kg-ban, míg Józsa Szilárd aranyéremmel térhetett haza 15-16 évesek között 60 kg-ban.

Tóth Zsombor utánpótláskorú sportoló elmondta, hogy sok lemondással és rengeteg energiának köszönhetően egy sikeres felkészülés után utazhatott ki nagy reményekkel.  De ez egy olyan sportág, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet, egy tizedmásodperc alatt is eldőlhet a győztes. Így a résztvevő versenyzők közül mindenkinek lett volna esélye a világbajnoki címre. A kimagaslóan megrendezett színvonalas esemény Grand Slam tornáján a sportoló magabiztos versenyzéssel jutott el a döntőig. Az elődöntőben a palesztin Rawad Ateekkel kellett megküzdenie a sportolónak, amit végül a magyar harcos egy technikailag professzionális fejre irányuló térdrúgással döntött el, így döntőbe jutott. Az aranyérem a mexikói Angel Damián Garcia González és a magyar Tóth Zsombor között dőlt el egy nagyon szoros mérkőzésen, de végül pontozással a mexikói állhatott a dobogó legfelső fokára. –  Némi hiányérzet van bennem, de úgy gondolom jól teljesítettem. Ez a világbajnokság nagyon értékes harcokat tartogatott számomra. –  a döntő után pár nappal már így vélekedett a sportoló. 

A thai boksz kiemelkedő sikert ért el az utóbbi időben: várhatóan 2028-ban Los Angelesben olimpiai sportág lesz. Így kiemelt szereppel bírhat minden olyan nemzetközi szereplés, ami hozzásegíti a versenyzőket ahhoz, hogy magyar Muaythai versenyző is képviselje Magyarországot az Amerikai Egyesült Államokban. Nem beszélve arról, hogy 2023-ban az a megtiszteltetés érte hazánkat, hogy mi rendezhetjük a felnőtt Muaythai világbajnokságot. 

Így a fentebbi sorokban leírtak tudatában, várhatóan mind a felnőtt mind az utánpótlásra, korábban még nem tapasztalt fókusz várható. 

Tóth Zsombor elmondta, hogy – a jövőben további világversenyen szeretne eredményesen versenyezni, ám a titkolt víziója az, hogy 2028-ban Los Angelesben olimpikonként küzdhessen hazájáért és minden olyan személyért, aki hozzá segítette a sikereihez: szüleiért, Szilágyi Arnoldért – edzője, szülővárosáért, Tapolcáért. 

fotók: Magyar Muaythai Szakszövetség

Ajánlott cikk

A megelőzés és a korai diagnózis életmentő

Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás