FRISSS!!!
Home / Galéria / APOSZTRÓF – IRODALMI SZERELMEK IX.

APOSZTRÓF – IRODALMI SZERELMEK IX.

“És szállani arany egekbe”

(október 19., kedd, 19:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem)

A Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának októberi estjén a közönség kedvencével készül: az irodalmi, beszélgetős programok sorában kilencedik alkalommal rendezik meg az Irodalmi szerelmek estet. Különleges találkozás ez minden alkalommal, ahol a magyar klasszikus és kortárs irodalmi élet nagyjai kicsit más oldalukról mutatkoznak be. Az est fókuszába ezúttal a 85 éve elhunyt Kosztolányi Dezső, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője és felesége, illetve unokatestvére kerülnek.

Ezeken az alkalmakon ugyanis a versek, regények, lírai, prózai alkotások mellett az élet, a küzdelmek, a sikerek, a szerelmek – egy alkotó élet pillanatai kerülnek középpontba. A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, levelei elevenednek meg, mi pedig ezeket a szövegeket szerelmeik szemszögéből is vizsgáljuk.

Az est fókuszába ezúttal a 85 éve elhunyt Kosztolányi Dezső, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője és felesége, Harmos Ilona, illetve unokatestvére, a Brenner József néven született, de Csáth Gézaként ismert orvos író és felesége, Jónás Olga kerül. Ismerjük meg együtt a századforduló irodalmi életét, barátságok és szerelmek történetét, egy világot irodalomtól képzőművészetig, függőségtől szenvedélyig, magánytól csöndig, Ady Endrével való viszálytól Sassy Attiláig, Kaffka Margittól az ópium-naplóig.

Közreműködők:

Eke Angéla és Hegedűs D. Géza színművészek
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész
Juhász Anna, irodalmár, szerkesztő

További információk: https://varkertbazar.hu/esemenyek/aposztrof-irodalmi-szerelmek-ix

Ajánlott cikk

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás