Allee: Egy hely, ahol a fenntarthatóság nem csupán zöld…

  • matricás termékeket jelent

Egy korábban készített kutatás szerint az Allee látogatói fontosnak tartják a fenntarthatóságot, a környezetvédelmet és mindeközben kézzelfogható változtatásokat várnak el a bevásárlóközponttól. Az Allee ezeket a fogyasztói igényeket és saját környezettudatos célkitűzéseit szem előtt tartva emelte immár egy éve stratégiája fő alappillérévé a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet, ennek jegyében vezetett be számtalan újítást és indítja útjára „Vedd Magadra!” elnevezésű tavaszi kampányát is.

A vásárlók számára a vásárlás egy tudatos döntés, a pénzköltés pedig szavazat. Az Allee nem csupán ezen fogyasztók igényeinek kíván megfelelni, de közös érdeknek tartja a zöldítést, ezért is emelte már 2021-ben stratégiája központi témájává a környezetvédelmet. A bevásárlóközpont már ezt megelőzően, 2020-ban is bevezetett számtalan változtatást, melyeknek köszönhetően „kiváló” minősítést szerzett a világ vezető fenntarthatóság-vizsgálati módszere (BREEAM) alapján végrehajtott minősítési eljárásban és immár két éve használ működéséhez kizárólag teljes egészében megújuló forrásból származó villamos energiát. 

 

És talán az sem meglepő, hogy március 24-ével induló tavaszi kampánya középpontjába ugyancsak a fenntarthatóság és azon belül is az újrahasznosítás került. Ennek fő eseményei:

ÚJRAHASZNOSÍTÁSI ÉS TRASH ART KIÁLLÍTÁS AZ ALLEE-ban MÁRCIUS 24 – ÁPRILIS 24. KÖZÖTT.

A látszólag értéktelen hulladékok művészeti alkotásként élednek újjá az Allee átriumában, március 24-től. A Hybrid-Arttal közös kiállítás célja, a figyelemfelhívás.

A hulladékból készült szobrokkal, kiegészítő szemléletformáló információkkal szeretnék minél több ember figyelmét felhívni az újrahasznosításban rejlő értékekre és lehetőségekre, hogy a már legyártott termékekre ne csak eldobható felesleges tárgyként gondoljanak az emberek, és azok visszajussanak a fogyasztói körforgásba akár úgy, hogy egy teljesen más külsőt kapnak vagy új funkciót látnak el.

A kiállítás legnagyobb részében olyan termékek kerülnek bemutatásra, melyek használati tárgyként, ruhadarabként vagy egyéb divatkiegészítőként részei hétköznapjaiknak, de talán sokan nem is tudják, hogy milyen alapanyagokból készültek újrahasznosítás révén. Az Allee felkérésére számos bérlő szívesen csatlakozott a kampányhoz, hogy újrahasznosítás révén készült termékeket, használati tárgyakat ajánljanak fel a kiállításra. A vásárlók jelentős része nem is tudja, hogy kávékapszulából szemüvegkeret vagy toll, kávézacc felhasználásával sportruházat, tengerből kihalászott műanyag hulladékból vagy eldobott műanyag palackból pedig fürdőruha, nadrág, sportcipő, vagy éppen népszerű társasjáték és számos egyéb használati tárgy is készülhet.

 A FÖLD ÓRÁJA: MÁRCIUS 26.

Tavaszi kampány keretében az Allee is csatlakozik a Föld órájához, a világ egyik legnagyobb önkéntes akciójához, mely kezdeményezés a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt. A támogatás jeléül március 26-án, 20.30-tól egy órára lekapcsolják az Allee előtt és az épület homlokzatán található logok világítását, valamint visszaveszik a folyosókon található üzletportál logok és folyósólámpáinak fényerejét.

Az Allee mellett a kezdeményezéshez számos, a bevásárlóközpontban található üzlet is csatlakozik. 

TEGYÜNK EGYÜTT ÚJBUDA TISZTASÁGÁÉRT: ÁPRILIS 23.

Az Allee minden egyes kampánya alkalmával gondol a jótékonyságra is. Ennek jegyében idén tavasszal közös szemétszedést szervez a 11. kerületben.

A szemétgyűjtési akcióval a bevásárlóközpont célkitűzése, hogy önkéntesekkel – akik akár a kedvet és elhivatottságot érző, általában hozzájuk betérő vásárlók is lehetnek – és az üzletek munkatársainak bevonásával közösen tisztítsák meg az épület közelében található parkokat és közterületeket.

Az önkéntes programra április 23-án, 10:00 órai kezdettel kerül sor, és a jelentkezőknek nincs más dolguk, mint eljönni az Allee-hoz és részt venni az akcióban. A szemétszedést az Allee Újbuda Önkormányzatával közösen szervezi.

- bdpst24.hu

Check Also

Húsvéti ünnepi finomságok az Emirates fedélzetén

A márciusi katolikus és a májusi ortodox húsvét alkalmából az Emirates utasai többféle ünnepi édes …