FRISSS!!!
Home / Galéria / A zenei élet lovagja

A zenei élet lovagja

  • 2021. november 6.

Minden korszaknak megvannak a nagy ikonikus alakjai, akik bekerülnek az örökkévalóság nagykönyvébe. Ilyen név a zenei életben Kocsis Zoltán, aki a zene népszerűsítése érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért és muzsikusi tevékenységéért számtalan hazai és nemzetközi díjat kapott, köztük a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, de jutalmazták Kossuth-díjjal, Liszt-díjjal és 2007-ben “a magyar kultúra követe” címet is Kocsis Zoltán kapta. Művészi tehetsége már ötéves korában megmutatkozott, de a zenei életbe 18 évesen robbant be, s ettől kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé pályája. Számtalan meghívást és felkérést kapott, tehetségét a világon mindenhol elismerték.

1997 őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar – akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar – irányítását. Művészi koncepciójának megfelelően szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került. A betegség azonban túl korán legyőzte őt.

Legendás karmestere halálának évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan hangversennyel emlékezik meg 2021. november 6-án, melynek minden darabja utalás a muzsikus számára fontos életművekre és tevékenységeire. Az est folyamán hallható lesz Liszt Ferenc ünnepi indulója, Szergej Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraversenye, Claude Debussy: Három noktürn című darabja, hogy a Szirének tételben megszólaló női kar jóvoltából a Nemzeti Énekkar is tiszteleghessen Kocsis Zoltán emléke előtt. Zárásként pedig Bartók egyik zongoradarabjának (Scherzo) átdolgozása csendül fel, amiből Kocsis Zoltán zenekari kompozíciót készített. A hangverseny vendége Borisz Berezovszkij lesz, aki többször is együtt muzsikált magyar pályatársával. A filharmonikusokat Kovács János vezényeli.

Ajánlott cikk

„Megújulás és növekedés a Covid árnyékában”

X. Nemzetközi Tanácsadói Konferencia A rendszerváltás előtt az üzem- és munkaszervezés jelentette a tanácsadást Magyarországon, …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás