FRISSS!!!
Home / Címlap / A tévé, a mosogatógép, a LEGO, de még a vécépapír is jól fogy az eMAG Black Fridayen

A tévé, a mosogatógép, a LEGO, de még a vécépapír is jól fogy az eMAG Black Fridayen

Péntek délig öt és fél milliárd forint összértékben több mint 210 ezer terméket rendeltek meg a hazai vásárlók az eMAG Black Friday kampánya keretében. A látogatói adatokból az látszik, hogy a felhasználók a korábbi éveknél tudatosabbak, alaposan szétnéznek az oldalon a rendelésük feladása előtt. A játékokra és műszaki cikkekre érkező rendelésekből arra következtethetünk, hogy sokan hozták előre a karácsonyi bevásárlásaikat.

November 18-án délig több mint 73 ezren vásároltak az eMAG Black Friday alatt, és egy vásárló átlagosan csaknem három terméket helyezett a kosarába. Öt óra alatt ez 210 ezer darab fekete pénteki akciós termék megvásárlását jelenti csaknem 5,5 milliárd forint összértékben, amelyből mintegy 36 ezer Marketplace kereskedőpartner által árusított termék. Kora reggelhez és tavalyhoz képest is jelentősen – csaknem 5 százalékkal – nőtt a bankkártyás fizetések aránya, amelyet a vásárlók 45 százaléka választott.

Egymilliós OLED-tévé az eddigi legdrágább fekete pénteki termék

Az első öt óra alatt már 111 éjszakányi szállást/utazást rendeltek meg a fekete pénteki vásárlók az emag.hu-ról, és két rendelés érkezett már a befektetési célú érmére/nemesfém rúdra is. Ugyanakkor a legdrágább termék, amit délig az eMAG fekete pénteki kínálatából megrendelt egy vásárló, egy 65 colos, prémium Philips OLED okostévé, amely még a 15 százalék fekete pénteki kedvezménnyel is 999 990 forintba került.  

A hétköznapi vásárlók viszont ennél jóval olcsóbb tévéket keresnek: a tíz legjobban fogyó készülék közül csupán három modell 100 ezer forint alatti, öt modell 100-200 ezer forint közötti árú, és kettő drágább még Black Friday kedvezménnyel is 200 ezer forintnál. A tíz legnépszerűbb tévé közül csupán három 32 col körüli, a maradék ennél nagyobb, 43-50-55 colos típus.

Egyelőre a LEGO a legnépszerűbb játék

A Black Fridayen akciózott játékok toplistáját az első órák adatai alapján a LEGO-szettek uralják, ugyanis tíz legnagyobb számban eladott játék mind ezek közül került ki – ezen belül azonban már vegyesen találhatók kisebb és nagyobb gyerekeknek, illetve felnőtteknek szánt készletek is. Még az építőjátéknál is népszerűbbek a nagy kiszerelésű, különböző, 130-200 darabos pelenkacsomagok és nedves törlőkendők.

Akciós áron még a vécépapír is kelendő

Idén rendkívül népszerűek az akciós áron kínált, egyébként teljesen hétköznapi fogyóeszközök is az eMAG Black Fridayán: a legtöbben a nagy kiszerelésű öblítőkből rendeltek, a második legnépszerűbb termék a mosogatókapszula, de idén a top 10-ben még az óriás, 72 tekercses kiszerelésű vécépapír is bejutott az első öt óra eladásai alapján.

Az akciós állateledelek is népszerű fekete pénteki termékek, ezek között a kutyaeledel erősen felülreprezentált, mivel a tíz legjobban fogyó termékből csupán kettő macskatáp.

A legkelendőbb háztartási nagygépek

Délig a háztartási gépek közül a legtöbb rendelés egy E energiaosztályú mosogatógépre érkezett a Black Fridayen akciózott háztartási nagygépek közül, a második legnépszerűbb termék egy D energiaosztályú felültöltős mosógép, a harmadik pedig egy ugyancsak kedvező besorolású, hőszivattyús szárítógép. 

Okostelefonból a középkategória hódít

A tíz legnagyobb számban rendelt okostelefon között androidos és iOS-es telefonok is megtalálhatók: egyértelmű a középkategória dominanciája: például a Samsung A-sorozatának készülékei, az iPhone-okból pedig a korábbi, kedvezőbb árú 11-es és 13-as modellek kerültek be a top 10-be egy Honor és egy Xiaomi készülék mellett.

Tízből négyen csomagautomatás átvételt választanak

Ha a teljes országos átlagot nézzük, tízből négy vásárló kérte eddig easybox csomagautomatába a rendelését, a rendelések 45 százalékát kérték házhoz szállítással, a maradékot pedig eMAG-szaküzletben vagy csomagponton veszik majd át (az easyboxszal lefedett településeken a rendelések 65 százalékát kérik csomagautomatába). Az eMAG három logisztikai központjából a Black Friday-es rendelések kiszállítását idén december 2-ig vállalja az eMAG. 

Azoknak a vásárlóknak, akik a lehető leghamarabb szeretnék normál méretű termékre vonatkozó rendeléseiket átvenni, az easybox csomagautomatát érdemes választaniuk, ami már több mint 650 helyszínen érhető el országszerte – ráadásul a 2 órán belül átvett csomagokkal nyereményért is lehet nevezni.

képek forrása: eMAG

Ajánlott cikk

ART IS OUR LIFESTYLE // 5 Year Anniversary Party // Collective Charity Exhibition

Az elmúlt 5 év legemlékezetesebb művészeti partyja és jótékonysági kiállítása LAVOR Collective Art Salon // …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás