FRISSS!!!
Home / Galéria / A szecesszió világnapja az Állatkertben és a Ráth-villában

A szecesszió világnapja az Állatkertben és a Ráth-villában

Az Iparművészeti Múzeum szervezésében a budapesti Ráth György-villában és az Állatkertben, valamint a város számos további pontján is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a szecesszió világnapján, június 12-én szombaton. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az állatkerti programokra történő belépéshez pedig száz szerencsés jelentkező ingyenes állatkerti jegyet nyerhet, amennyiben kitölti az Art Nouveau 2 program kérdőívét (https://forms.gle/VXn9iydjExz7ky9HA).
A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év júniusában. A világnap ma már a Réseau Art Nouveau Network (RANN) nemzetközi szecessziós szervezet hivatalos programjai közt is szerepel, évről évre egy központi téma mentén csatlakoznak a résztvevő intézmények programjaikkal: az idén az állatábrázolás a szecesszióban (Animals in Art Nouveau) áll a középpontban. A szecesszió világnapja rendezvényeinek idei kiemelt helyszíne a Ráth György-villa és a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelyek egész napos eseményén tárlatvezetések, tematikus séták és interaktív workshopok várják az érdeklődőket.
A programokról további információk és a jelentkezés feltételei a www.imm.hu/wand2021 oldalon olvashatók.
Programok az Állatkertben:
10:00 Állati jó szecesszió! Állatok élőben és a szecessziós műtárgyakon – körséta az Állatkertben az Iparművészeti Múzeum munkatársával
11:00 Otthonom az Állatkert! – Szecessziós épületfelfedező séta az Állatkertben az Építészeti Múzeum muzeológusával
13:00 Barátom, a kiselefánt! – Beszélgetős séta Hanga Zoltánnal, az Állatkert szóvivőjével az ott élő állatokról és életmódjukról
14:00 Állati jó szecesszió! Állatok élőben és a szecessziós műtárgyakon – körséta az Állatkertben az Iparművészeti Múzeum munkatársával
15:00 Otthonom az Állatkert! – Szecessziós épületfelfedező séta az Állatkertben Építészeti Múzeum muzeológusával
10-13 és 14-17 óra között Vidd haza az Állatkertet! – kézműves családi workshop: állati jó ékszerek készítése.

Programok a Ráth György-villában és a város egyéb helyszínein:

10.00 Belvárosi vadon – városi séta
A szecesszió kedvelt díszítőmotívumai, az állatábrázolások nyomába eredünk a pesti belvárosban.
Sétavezető: Hutvágner Zsófia művészettörténész

10.00 SzecessziZoo
Természet a művészetben és művészet a természetben, szabadtéri zoopedagógiai foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Normafánál
Sétavezető: Kocsis Zsuzsa környezeti nevelő-zoopedagógus

10.00 ‘Bizarr szecesszió’
Állatábrázolások szimbolikája a századforduló művészetében/ interaktív workshop
Foglalkozásvezető: Katona Júlia PhD művészettörténész
Helyszín: Ráth György-villa

10.00-14.00 Apródok állatos műhelye
Kézműves, múzeumpedagógiai workshop gyerekeknek a Ráth György-villa kertjében

11.00 A mi szecessziónk
Tárlatvezetés a Ráth-villa kiállításának állatalakos műtárgyaira fókuszálva
A kiállítást bemutatja: Dr. Horváth Hilda művészettörténész, a kiállítás kurátora

13.00 ‘Bizarr szecesszió’
Állatábrázolások szimbolikája a századforduló művészetében/ interaktív workshop
Foglalkozásvezető: Katona Júlia PhD művészettörténész
Helyszín: Ráth György-villa

13.00 A mi szecessziónk
Tárlatvezetés a Ráth-villa kiállításának állatalakos műtárgyaira fókuszálva
A kiállítást bemutatja: Dr. Pandur Ildikó művészettörténész, a kiállítás társkurátora

15.00 SzecessziZoo
Természet a művészetben és művészet a természetben, szabadtéri zoopedagógiai foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Margit-szigeten
Sétavezető: Kocsis Zsuzsa környezeti nevelő-zoopedagógus

15.00 “Divat, stílus, szecesszió – egy kiállítás születése”
Tekintsen be velünk az Iparművészeti Múzeum közelgő szecessziós viseletkiállításának háttérmunkálataiba a Ráth György-villában!
Előadó: Csepregi Noémi művészettörténész, a kiállítás kurátora és Moór Anikó restaurátor

16.00 Belvárosi vadon – városi séta
A szecesszió kedvelt díszítőmotívumai, az állatábrázolások nyomába eredünk a pesti belvárosban.
Sétavezető: Hutvágner Zsófia, művészettörténész

17.00 “A szép mindig bizarr.”
Fantázialények Nagy Sándor iparművészeti alkotásain
Előadó: Prékopa Ágnes PhD művészettörténész
Helyszín: Ráth György-villa

A programokról további információk és a jelentkezés feltételei a www.imm.hu/wand2021 oldalon olvashatók.

A Duna Transznacionális Program keretében támogatott DTP3-748-2.2 ART NOUVEAU 2 projekt részeként megvalósuló rendezvényen a magyar partner részvétele a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg. Project co-funded by the European Union Funds (ERDP, IPA II).

Ajánlott cikk

RECEPTTŐL A FŐZÉSIG NÉHÁNY KATTINTÁSSAL

Az étel előkészítése a vásárlással kezdődik, és gyakran megesik, hogy egy fontos alapanyagról megfeledkezünk a …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás