A Nürnbergi Nemzetközi Játékvásár, azaz Spielwarenmesse már 1949 óta kerül megrendezésre a németországi Nürnberg városában és ez számít a játékok legnagyobb nemzetközi kiállításának. Csak olyan látogatók léphetnek be a vásár területére, akiknek van köze a játékiparhoz, valamint a meghívott újságírók és vendégek.
Nagyjából átlagosan 60-70 országból érkeznek ide kiállítók, akiknek a termékeire sok tízezer kereskedő és vásárló kíváncsi. Az itt előforduló játékok egyébként meghatározzák egy jó időre a játékokra vonatkozó trendeket, ezért mindig érdemes figyelemmel kísérni a híreket. A jelenlegi trendek alapján bátran állíthatom, hogy ha nem csak esztétikailag, hanem anyagilag is jól akarsz szórakozni és játszani az Energycasino.
A jövő játékai Nürnbergben
A 2023-as Nürnbergi Nemzetközi Játékvásárt ezúttal február 1. és 5. között tartották Németországban és a szokásoknak megfelelően sokféle kategóriában mutattak be itt játékokat. Külön kategóriát képviselnek a fából készített játékok, a babajátékok vagy éppen a sportjátékok. Csak érdekességként, azért Nürnbergre esett egyébként anno a választás, mert ez a város Németországon belül hagyományosan híres játékgyártó központ. Ezen a vásáron nagyon sok különleges játékot mutattak be az évek folyamán és bár mindig vannak a teljes nyilvánosság számára is elérhető részek, a legtöbb nagy gyártó standjára csak külön engedéllyel lehet belépni.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy milyen új játékok jelenhetnek meg még a piacon, hiszen szülők, rokonok már rég úgy érezhetik, hogy nagyjából már mindent kitaláltak, amit csak lehetett. Nem meglepő módon ismét az a trend látszott nagyon kibontakozni az idei vásáron, hogy a fizikailag is megfogható játékok kombinálásra kerülnek a digitális játékokkal. Ezt azért már egy jó ideje lehetett látni, hiszen nagyon sok olyan oktató játék létezik már régóta, amelyeket mondjuk telefonos applikációval vagy saját érintőképernyős felületen lehet vezérelni. Most viszont már nem meglepő módon megjelent a Metaverzum is a színen.
Rengeteg játékgyártónak a limitált szériás játékait nem csak fizikai formában, hanem úgynevezett nem helyettesíthető tokenként, NFT-ként is meg lehet vásárolni, sőt, például a legendás Hot Wheels autók esetén van olyan kisautó, ami csak a metaverzumban érhető el. Látszik tehát a trend, viszont a nagy kérdés még mindig ott van, a metaverzum vajon képes lesz-e olyan nagy tömegben megszólítani a gyermekeket, mint mondjuk egyik másik online játék. Természetesen nem csak az ilyen jellegű digitalizáció pörgött az idei vásáron, hanem a játékokon belüli digitalizálás is nagyon megy. Ma már mesterséges intelligenciával felruházott robotokról van szó gyerekjáték formában, akikhez a gyerekek tudnak szólni és akikkel tudnak beszélgetni.
Persze azért maradtak a normál játékok világában is újítások, de itt megfigyelhető az, hogy mindig egy hullámra fűznek fel a játékgyártók. Ez mit jelent? Az adott év népszerű filmjeire, sorozataira, zenére építenek, vagy éppen korábbi sikeres játékokra. Mindig menő a Disney filmjeinek játékhalmaza, de a Jégvarázs vagy éppen a Verdák is még mindig sikersztorinak számít. A telefonos applikációkban népszerűvé vált játékok, mint a Brawl Stars is igyekeznek a játékpiacon megjelenni, szóval elmondható, hogy azért elég sok irány megmaradt a korábbiakhoz képest.
Az egyedibb játékok tekintetében is elég sok minden újításra lehet számítani, tehát a fajátékok örökzöldnek számítanak és még inkább előtérbe kerül a szülői igényeknek megfelelő a tanulójátékok fejlesztése. Persze ne gondoljunk arra, hogy csak ilyen jellegű, kézzel használható apróbb játékok kerülnek kiállításra ezen a vásáron. Hatalmas vitrinekben mutatták be a gyártók legújabb kerékpár- vagy éppen rollermodelljeiket, ahogy külön szekció van a korcsolyáknak vagy éppen más sporteszközöknek.
Vannak hagyományos játékok, amelyek sosem veszítenek népszerűségükből – így egész standon állították ki a jobbnál jobb vasúti modelleket és pályákat. Gondolnánk vagy sem, de a digitalizáció ellenére ezekre a modellekre nagyobb az igény, mint korábban.
A Nürnbergi Nemzetközi Játékvásár számokban és a fenntarthatóság
A 2023-as Nürnbergi Nemzetközi Játékvásár során február 1. és 5. között több mint 128 ország gyártói és kiállítói találkoztak egymással. 2100-nál több kiállító 58000 vendégnek mutatta meg, hogy milyen irányba tart a játékok világa. Fontos trend most már a játékok között a fenntarthatóság és a környezettudatosság, valamint az egyenjogúságra való nevelés, így nem meglepő módon például mozgássérült figurákkal is találkozhattunk a legtöbb figurákat készítő gyártó standjánál.
Olyan játékok is bemutatásra kerültek, amelyek teljes egészében újrahasznosított óceáni hulladékból készültek, bár azért ehhez azt is említsük meg, hogy ezek a Barbie babák nem fognak olyan mennyiségben gyártásba kerülni, mint társaik. Ezeket főleg oktatási céllal használják majd különféle programokban. De azért az nagyon pozitív, hogy a környezettudatosságra nevelés már ott van a játékok között is és a gyártók igyekeznek figyelni arra is, hogy mindenféle származású vagy bőrszínű gyermek megtalálja a rá leginkább hasonlító kis darabokat.
Konkluzió
Konkluzióként azzal zárhatjuk cikkünket, hogy a Nürnbergi Nemzetközi Játékvásár idei kiadása megmutatta, hogy hihetetlen ütemben digitalizálódik a játékok világa is, ma már a gyártók úgy gondolják, hogy gyermekeink a metaverzumban fognak időt tölteni és inkább ott akarnak játszani a valós játékok helyett. Az hogy, hogy egyébként ez jó irány-e vagy sem, mindenkinek saját magának kell eldönteni, de afelől ne legyen kétségünk, hogy a metaverzum és a digitalizáció ott lesz a gyermekeink szobájában is. Ha még nincs ott.
You must be logged in to post a comment.