FRISSS!!!
Home / Címlap / A LOGISCOOL ÉS A MAKERY DIY IS MEGKAPTA AZ EURÓPAI FRANCHISE DÍJAT 

A LOGISCOOL ÉS A MAKERY DIY IS MEGKAPTA AZ EURÓPAI FRANCHISE DÍJAT 

Szeptember 19-én adták át első alkalommal az Európai Franchise Díjat. A résztvevő országok Franchise Szövetségei kizárólag az előző évben országosan elismert cégeket delegálhatták a díjra, így kimondottan a legjobbak legjobbjait mérték össze. Az öt kategória nyertesei között szerepel a magyar alapítású Logiscool és a Makery DIY is. 

Az Európai Franchise Szövetség (EFF) idén először adta át az Európai Franchise Díjat. A gálával egybekötött díjátadóra szeptember 19-én került sor Brüsszelben. A hat fős szakértői zsűri öt kategóriában várta tizenkét európai ország (Belgium, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Horvátország, Németország, Magyarország, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország és Törökország) szövetségei által 2021-ben díjazott és delegált vállalatokat.

A nyertesek között két magyar franchise is helyet kapott: 

  • International Brand (Nemzetközi Márka): Logiscool 
  • Emerging Brand (Feltörekvő Márka): Makery DIY

Dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára kiemelte, hogy öt kategóriából kettőt is Magyarország nyert, ami az ország, valamint a hálózatok méretéhez képest is kiemelkedő eredmény. 

A Logiscool franchise sikerére már korábban is sokan felfigyelhettek Magyarországon. Az élményalapú programozást és a digitális írástudást oktató iskolahálózatot idén már harmadszorra díjazták a sikeres külföldi terjeszkedésért. A Logiscool igazi sikertörténet: a franchise modellnek köszönhetően mára már 5 kontinens 35 országában, több mint 170 ezer diák kezdett el itt programozni. Csitári Gyula, a Logiscool társalapítója és egyben a terjeszkedésért felelős ügyvezető az eredmény titkát a folyamatos fejlesztésben, valamint a pontosan kidolgozott koncepcióban látja:  

„Szerencsére a nemzetközi piacon is látják, hogy nagyon magas színvonalú az oktatási programunk: minden korosztálynak és tudásszintnek a megfelelő tananyagot a legjobb módszerrel tanítjuk. Emellett kiemelkedő a kommunikációs stratégiánk, valamint a franchise menedzsment rendszerünk is.”

Dr Breuer Anita, a Logiscool társalapítója és ügyvezetője hozzátette: 

A Logiscool módszerével partnereink a nemzetközi piacon tapasztalt gyors sikert országon belül is el tudják érni.  Ez ugyanis egy olyan franchise koncepció, amire nem csak mi, hanem ők is rettentő büszkék. Emellett a szülők részéről is egyre nagyobb az igény a programozás oktatás és a digitális írástudás fejlesztése iránt. Nagyon örülünk, igazán megtisztelő ez a rangos díj: az elmúlt 8 év munkájának elismerése, igazi inspiráció a következő évekre.”

Facebook: https://www.facebook.com/logiscool.hungary  

Web: www.logiscool.com 

Ajánlott cikk

Akár lisztet is lehet készíteni ebben a turmixgépben

A Sencor gépe ideális társ lehet a mindennapokban Egy ideális turmixgép nemcsak gyümölcs- és zöldségitalok …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás