FRISSS!!!
Home / Címlap / A LAND ROVER TÁMOGATTA A VIRGIN GALACTIC ELSŐ, TELJES LEGÉNYSÉGGEL VÉGREHAJTOTT ŰRREPÜLÉSÉT

A LAND ROVER TÁMOGATTA A VIRGIN GALACTIC ELSŐ, TELJES LEGÉNYSÉGGEL VÉGREHAJTOTT ŰRREPÜLÉSÉT

  • Küldetés végrehajtva: a Land Rover járművei segítették a Virgin Galactic első, teljes legénységgel végrehajtott, kereskedelmi űrutazását
  • A Range Rover Astronaut Edition és a Land Rover Defender 110 is hozzájárult ahhoz, hogy Sir Richard Branson eljuthasson az űrbe
  • A 2014 óta fennálló együttműködés keretében Land Rover járművek vontatják a Virgin Galactic űrjárműveit, szállítják az űrhajósokat és segítik a vállalat mindennapi működését

A Land Rover közreműködésével a Virgin Galactic megvalósította első, teljes legénységgel végrehajtott űrrepülését, amelyen a cég alapítója, Sir Richard Branson is részt vett, mint kutatóűrhajós.

A SpaceShipTwo Unity űrjármű két pilótával és négy kutatóűrhajóssal a fedélzetén tette meg az utat. A hatfős legénység az új-mexikói Spaceport America űrkikötőből szállt fel, és oda is tért vissza. Sir Richardot egy Range Rover Astronaut Edition szállította a ‘Unity 22’ felszállásának helyszínére, majd a sikeres leszállást követően az űrjárművet egy Land Rover Defender 110 vontatta vissza az ünneplő egybegyűltek elé.

A vállalat negyedik, sikeres próbarepülésén először szállt fel teljes legénységgel az űrjármű. A fülkében utazók elhagyták ülésüket, és megtapasztalták a teljes súlytalanságot; az űrből a Földre visszatekintve pedig megbabonázó látvány tárult a szemük elé.

Az egész világ élő közvetítésben követhette nyomon az űrrepülést, tanújává válva annak a páratlan élménynek, amelyet a Virgin Galactic a jövő asztronautái számára kínál.

Elképesztő műszaki és emberi teljesítménytől tett tanúbizonyságot a Virgin Galactic csapata, amint szó szerint új magaslatokba emelték az életre szóló kaland élményét” – mondta Joe Eberhardt, a Jaguar Land Rover North America elnök-vezérigazgatója. „A Land Rover büszkén támogatta ezt az izgalmas küldetést, és örömmel várjuk, hogy a jövőben is hozzájárulhassunk a repülések sikeréhez”.

A Virgin Galactic a világ első kereskedelmi „űrközlekedési társasága”, az első olyan magánvállalat, amely kereskedelmi célokra tervezett űrjárművel képes embereket juttatni a világűrbe. Mostanra mintegy 600 leendő asztronauta ügyfelet regisztráltak, akiket a Land Rover által biztosított járművekkel szállítanak majd a repülés helyszínére.

A Land Rover gépjárművek a legváltozatosabb területeken veszik ki a részüket a Virgin Galactic mindennapi tevékenységeiből, az űrjárművek vontatásától kezdve a felszerelések szállításán át a felszállópálya rajt előtti ellenőrzéséig.

A Land Rover 2014 óta velünk van, segíti munkánkat, és része mindennapi életünknek” – mondta Stephen Attenborough, a Virgin Galactic ügyfélkapcsolati igazgatója. „Ezek a kiváló közúti- és terepképességekkel bíró, ikonikus luxusjárművek központi szerepet játszottak ennek a történelmi jelentőségű napnak az előkészítésében és lebonyolításában. Terveink szerint hamarosan beindítjuk teljes körű kereskedelmi szolgáltatásunkat, és ennek kapcsán a lehető legnagyobb örömmel tölt el bennünket, hogy a minden elvárásunkat túlszárnyaló Land Roverekkel vállvetve léphetünk ki a világűrbe, hogy örökre megváltoztassuk a világot”.

A Virgin Galactic alapítója, Sir Richard Branson és a Jaguar Land Rover kreatív igazgatója, Prof Gerry McGovern OBE még 2019-ben mutatta be a Range Rover Astronaut Edition modellváltozatot. A Land Rover SV Bespoke csapata által megvalósított, különleges kivitelű luxus-szabadidőjármű kizárólag a Virgin Galactic leendő asztronauta ügyfelei számára elérhető. A limitált kiadású modellel az együttműködő partnerek közös értékrendje előtt tisztelegnek, megemlékezve arról, hogy a leendő asztronauták történelmi jelentőségű szereplőként járulnak hozzá a világűr demokratizálásához.

https://www.wae.hu/

https://www.landrover.com

https://www.virgingalactic.com/

Land Rover csatornák:

Virgin Galactic csatornák:

Ajánlott cikk

Az LMBTQ+ kultúra otthon van Budapesten – „Budapest Mindenkié”

A fővárosban 1993 óta rendezik meg a Meleg Büszkeség Napját, a Pride-ot, a Pride Fesztivál …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás