FRISSS!!!
Home / Galéria / A kamarazenekarozás atyjával nyitja új évadát a zene lelke

A kamarazenekarozás atyjával nyitja új évadát a zene lelke

(szeptember 9., csütörtök, 19.00 – Nádor Terem)

Az Anima Musicae Kamarazenekar szeptember 9-én kezdi új évadát a Nádor Teremben, a Vendégségben az Animánál sorozat nyitóestjével. Az esten Rolla János, Kossuth-díjas hegedűművész lesz az együttes vezetője, aki az alkalomra Mozart kedvelt és kevésbé ismert műveiből válogatott.

Az Anima Musicae és Rolla János kapcsolata a fiatal zenekar születéséig nyúlik vissza, ugyanis G. Horváth László, az együttes művészeti vezetője az ő egyéniségének hatására, a Liszt Ferenc Kamarazenekar példájára alapította meg társaival 2010-ben vonós kamarazenekarát. Az azóta számos hazai és nemzetközi sikert elért Anima Musicae mindmáig lelkesen dolgozik együtt évente több alkalommal a kamarazene mesterével. A generációk találkozásának, a magyar kamarazenekari hagyomány továbbélésének lehet tanúja a közönség a következő koncerten is, hiszen Rolla János ennek a tradíciónak a leghitelesebb tolmácsolója: alapító tagként részt vett a Liszt Ferenc Kamarazenekar létrehozásában, 1979-től pedig közel negyven évig állt az együttes élén mint művészeti vezető.

 

A sorozat további állomásainak vendégei Oláh Vilmos, Alexandre Dimcevski, Kováts Péter, Kalló Zsolt hegedűművészek, valamint Érdi Tamás zongoraművész és Csordás Klára énekművész lesznek.

Vendégségben az Animánál – Nádor/1.
Rolla János és az Anima Musicae
2021. szeptember 9., csütörtök 19.00

Műsor:
W.A.Mozart: B-dúr Cassation kv 63a/99
W.A.Mozart: G-dúr Cassation kv 63
– szünet –
W.A.Mozart: 6 Ländler kv 606
W.A.Mozart: A-dúr szimfónia kv 201

Hangversenymester: Rolla János

Bővebb információk a koncertről: https://www.animamusicae.hu/concerts/rolla2021

https://www.jegy.hu/program/vendegsegben-az-animanal-rolla-janos-es-az-anima-musicae-nador1-125455

Bővebb információk a sorozatról: https://www.jegy.hu/program/vendegsegben-az-animanal-berlet-125726

Ajánlott cikk

Újra város lett Kiskunlacháza

Történelmi pillanat részesei lehettek szombaton Kiskunlacháza lakói. Az egykor mezővárosi rangú, Pest megyei település csaknem …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás