FRISSS!!!
Home / Címlap / A Civilút Alapítvány lett a 19. FINA Vizes Világbajnokság jószolgálati partnere

A Civilút Alapítvány lett a 19. FINA Vizes Világbajnokság jószolgálati partnere

  • Jószolgálati együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Sportügynökség Zrt. és a Civilút Alapítvány a 19. FINA Vizes Világbajnokság kapcsán.  

A kiemelt nemzetközi sportesemények megvalósításáért felelős Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (NSÜ) elkötelezett abban, hogy a 2022. június 18. és július 3. között Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden megrendezésre kerülő 19. FINA Vizes Világbajnokság eseményein a fogyatékossággal, nehezítettséggel élő emberek, valamint az egészségügyi dolgozók is részt vehessenek. 

„A világbajnokság szervezőbizottsága fontos célként tűzte ki, hogy a sporteseményekre a nehezítettséggel élők és az egészségügyi szolgálatot teljesítők is kilátogathassanak. Ennek érdekében hoztuk létre a Civilút Alapítvánnyal a jószolgálati együttműködést, amelynek keretében közel 3000 db jegyet biztosítunk. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy minél több speciális körülmények között élő sportbarát szurkolhasson a hazai rendezésű világversenyen és szerezhessen életre szóló élményt” – mondta Mihók Attila, az NSÜ vezérigazgatója.

„Óriási vállalás volt a magyar kormányzat és a magyar rendezőcsapat részéről, hogy négy és fél hónap, azaz világrekord-idő alatt megszervezzük ezt a gigantikus eseményt – ezt az élményt pedig a lehető legtöbb emberrel szeretnénk megosztani – jelentette ki Wladár Sándor, a szervező-bizottság és a Magyar Úszó Szövetség elnöke. – Azokkal is, akiknek esetleg nincs lehetőségük megvenni a jegyeket, a Civilút Alapítványnak hála azonban itt lehetnek. És egyetlen pillanatra sem vethetjük el annak a lehetőségét, hogy egy gyermek itt jut olyan élményhez, hogy egy életre eljegyzi magát az úszósporttal, sőt, esetleg a jövő nagy bajnoka kaphat olyan kezdőlökést, amely egy kivételes pályán indítja el, így végül a magyar úszósport és vele Magyarország lesz a legnagyobb nyertese ennek a kezdeményezésnek.”

A Civilút Alapítvány több mint 30 együttműködő szervezetén keresztül juttatja el a szervezők által biztosított tiszteletjegyeket. A fogyatékossággal és nehezítettséggel élők mellett a nagycsaládosok, az egyszülős családok, a gyermekotthonok lakói, valamint az egészségügyi dolgozók is kilátogathatnak a budapesti és vidéki versenyekre. Az Alapítvány emellett részt vesz a világbajnokság Családi Zöld Napján, amely június 25-én, a margitszigeti szurkolói zónában kerül megrendezése a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás jegyében.  

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a 19. FINA Vizes Világbajnokság jószolgálati partnere lehetünk és nehezítettséggel élőket, valamint egészségügyi dolgozókat segíthetünk hozzá, hogy részt vegyenek egy világesemény programjain. Fontosnak tartjuk, hogy a sportversenyek egyedi hangulatát, közösségépítő erejét, a közös szurkolás élményét minél több emberrel megosszuk” – mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora. 

Emlékeztet rá, hogy a Civilút Alapítvány a kezdetek óta jószolgálati partnere a Puskás, a musical produkciónak, tavaly pedig az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon vállaltak ilyen szerepet. „A célunk mindig ugyanaz: élményekhez szeretnénk hozzásegíteni a nehezítettséggel élőket, ezzel is elősegítve az esélyegyenlőség megvalósulását. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben egyre több együttműködő partnerre találunk. Ez is azt mutatja, hogy az események szervezői is elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás megerősítésében” – hangsúlyozta az alapítvány kurátora.  

Teljes program, jegyinformációk és egyéb tudnivalók: https://fina-budapest2022.com/hu/fooldal/

FINA VB Családi Zöld Nap programja: https://www.facebook.com/events/3264292657188881?ref=newsfeed

Ajánlott cikk

A Telekom bemutatja: Az első Podcast Fesztivál Zamárdiban a STRANDon!

Az idén 10. alkalommal, Zamárdiban megrendezésre kerülő STRAND Fesztivál ad otthont az ország első Podcast …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás